XX. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó – 2013. Június 09.

Beküldve ide: Beszámolók | 0

Reggel csodás napsütés, felhőknek nyoma sincs, pompás idő a futásra, irány az 56-osok tere. 9 óra előtt érkeztem a LÁSS sátrához, ahol Baráth Anita és Budai Tomi már javában pakolnak. Nevezési csomagok, pólók, plakátok, ismertetők, érzékenyítők, asztalok, padok, székek a masszírozáshoz.

Részemről úgy érzem, hogy a futás móka, a sátorban helytállni viszont igazi gályázás, úgyhogy le a kalappal mindenki előtt, aki részt vett benne, különösen nagy köszönet illeti Baráth Anitát. Félmaratoni társam Troznai-Nagy Hunor volt, aki gyorsabb futó nálam, így hálás vagyok, hogy lassúságom ellenére engem invitált kísérőnek.

A helyszínen derült ki, hogy a szervezők változtatni kényszerültek az útvonalon, így 5274 méter lett egy kör, amiből a félmaratonosoknak négyet kellett teljesíteni, szóval változatosnak nem nevezhetjük a Városligeti etapjainka. 10.30-as rajthoz sikerült abszolút legutolsónak beállnunk, de így legalább nem taposták le a sarkunkat. Az útvonal kialakítására sok helyen csak úgy volt lehetőség, hogy a cirka 6 méter széles utat bójákkal és kordonokkal megfelezték, a nagyszámú versenyzői létszám miatt ezt sokszor szűknek éreztem, igyekeztünk biztonságosan a pálya szélén futni, de előzéseknél sokszor szlalomozni kellett.

A reggel még szépnek tartott időt a táv felénél már kimondottan gyilkosnak éreztem. Hunorral közöltem, bocsi, de nagyon-nagyon melegem van, felforrt a fejem, elfogyott az erőm, örülök, ha egyáltalán beérünk valamikor. Huni viszont a legkevésbé sem beletörődős típus, taktikánk a minden frissítőnél megállás, mosdás, egy-két pohár víz a fejre és víz-iso-banán-szőlőcukor habzsolás kombinációja lett. Hunor biztatott, inkább ő volt az én segítőm, mint én az övé. Az utolsó körnél bevallottam, hogy a hátizsákomban hűtött, jégakkuk társaságát élvező sörök várnak bennünket, ami kis boldogságot hozott a tikkasztó hőségben. Az utolsó két kilométeren még két, eddig ismeretlen futótársunk lett, ráadásul Tibornak ez volt az első félmaratonja, így a biztatás számára volt a legfontosabb.

Végül 2 óra 11 perces idővel nagyszerű volt a célban négyen összeölelkezni, ahol Tibi ennyit mondott: “Köszönöm, nélkületek nem ment volna!” Én pedig Hunornak köszönöm, nélküled nem ment volna! Gratula minden teljesítőnek, remek kis csapat vagyunk! Ja, és futás közben lepacsiztuk, hogy jövőre újra lesz a LÁSS-nak futócsapata az Ultrabalatonon!

Addig is szaladozzunk! Sokan! Sokat! Sokszor! 🙂

Hajnal

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük