Siklóernyőzés – 2014

Beküldve ide: Beszámolók | 0

Nemrégiben a LÁSS egy kis különítménye eljutott siklóernyőzni, aminek az élményét most megosztanám veletek.
A kedd szép naposan indult, de nem tudhattuk, hogy mi vár ránk, mert az idő mostanában elég szeszélyes. Két kocsival indultunk le a kalocsai reptérre a délelőtt folyamán. Kisebb túrát tettünk Budapesten mire kikeveredtünk a városból. Az első kocsiban Gyula, Marci, Áron és Zoli utazott ők gond nélkül lejutottak Kalocsára. A második kocsiban Bori, Dávid és én utaztunk kis körtúrát téve Kalocsán mire megtaláltuk a reptérre vezető utat, de végül épségben megérkeztünk.

Mire mi odaértünk, már elő volt készítve a felszerelés és Marci készen is állt az ernyőzésre. Megkaptunk minden fontos információt a felszállásról, leszállásról és már indulhatott is a móka! Marci és Gyula gond nélkül felszálltak. Ez pontosan úgy nézett ki, hogy a fiúk össze voltak csatolva, és mindketten rá voltak kötve egy csörlőre, ami egy kocsi hátulján volt. A kocsi elindul, és amint érzed, hogy feszül a kötél, elkezdesz futni, és pár pillanat alatt már a levegőben is vagy. A kocsi egy 2 km hosszú kifutón megy végig, majd le kell oldani az összekötő kötelet, és mehet  a termikek keresése. Nagyon jó volt őket látni a levegőben!

Miután földet értek, én következtem. Felvettem a sisakot, a beülőt, Gyula mindent meghúzott rajta, amit csak kellett, majd hozzácsatoltak a csörlős kötélhez, és indulhattunk is. Éreztem, hogy feszül a kötél, elkezdtem futni, és már fent is voltam! 680 méteren szólt Gyula, hogy oldjam ki a kötelet egy határozott mozdulattal, viszont ez nem ment éppen simán 🙂 Megrántottam egyszer, majd még egyszer de még mindig nem oldottunk le, így Gyula előrenyúlt és ő is rántott rajta egyet, miután még mindig nem oldott le a kötél, ekkor az jutott eszembe, hogy odalent mindentmegbeszéltünk, kivéve azt, hogy ilyenkor mi történik, ha nem tudunk leoldani…de nem kellett ezen sokáig tűnődnöm, mert Gyula a következő rántásra leoldott 🙂 Elkezdtük keresni a  termikeket – hogy emelkedni tudjunk – ami sikerült is., majd Gyula érdeklődött, hogy mennyire bírja a gyomrom a megpróbáltatásokat :Ö) Miután mondtam, hogy „bírom-bírom én!”,  elkezdtünk spirálozni, ami szenzációs érzés volt!

Kb. 12 percig voltunk fent. Mivel már nem igen találtunk termiket, le kellett szállnunk. Természetesen ehhez is megkaptam az instrukciókat, és úgy is tűnt, szerencsésen földet is értünk: én lent voltam a földön, Gyula mögöttem biztosan állt. Úgy gondoltam, hogy akkor ennyi volt, mikor a szél kicsit belekapott az ernyőbe és hátra rántott, aminek következtében elkezdtem hátrafelé futni, de a szél erősebb volt így vetettem egy hátra bukfencet. Végül sikeresen megálltunk kicsit a kötelek, madzagok fogságában 🙂
Ezek után az idő kezdett rosszra fordulni, és féltünk, hogy nem is tud majd mindenki feljutni… De végül – kis várakozás után – mindenki tudott
ernyőzni.

Nagyon szuper élmény volt, hogy egy ernyővel a fejed fölött lógatod a lábad a semmibe. Ez elég félelmetesen hangzik, de fantasztikus érzés, mindenkinek csak ajánlani tudom!
Nagy köszönet Gyulának, aki lehetővé tette ezt!

Szerző: Rea

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük