Kedves Mindenki,
olvassátok szeretettel Csányi Marci beszámolóját a vakfoci csapat legutóbbi szerepléséről, mely a Közép-Európai Vakfoci Liga utolsó fordulója volt.
—
Véget ért a közép-európai vakfoci-liga I. szezonja
Lezajlott az I. közép-európai vakfoci-liga záró fordulója: az
eseménynek Prága adott otthont.
Szeptember 2-án, pénteken du. 1-kor találkoztunk a Keleti pályaudvar
főbejáratánál. Kellemes meglepetés volt, amikor meglátogatott
bennünket Emília, a csapat koordinátora is Boldizsárral. Lassanként
felszálltunk a vonatra, amely kisvártatva el is indult. Mintegy 7
órás út után érkeztünk meg Prágába. Kijöttek értünk a
vasútállomásra, pár embert kocsival vittek el a szállásra, amely
egy mozgásjavító iskolában volt; a többiek metróval
közelítették meg a helyszínt. Zökkenőmentesen történt a
szállás elfoglalása és az esti teendők.
Másnap relatíve korán kellett kelni: fél hétkor, és hát szombaton
az korainak számít – legalábbis szerintem -), de arccal előre a
játék felé, munkára fel! Bennem legalábbis ez volt, de szerintem a
többiekben is.
Tömegközlekedéssel mentünk ki a pályára: metróval és busszal.
Most utaztam életemben először a cseh főváros metróján. A
keresett megállót meg is találtuk, ám itt egy kis homokszem került
a gépezetbe: úgy tudtuk, hogy a 103-as busszal gond nélkül, hamar
odaérünk a célhoz. Az viszont gyanús volt, hogy ahol balra kellett
volna kanyarodnia a busznak, ott az ellenkező irányba fordult; mint
utóbb kiderült – legalábbis számunkra -, ez egy körjárat volt és
nem ment el a végállomásig. Kértünk egy kis segítséget, majd
leszálltunk egy megállóban, ahonnan több busz is indult a pálya
felé; mint segítőnktől megtudtuk, a „sima” 103-as busz körjárat,
viszont a 103-A az a busz, ami elmegy a végállomásig; az kellett
volna nekünk. (Délután is egy 103-asra szálltunk fel visszafele
menet, ott konstatáltuk, hogy nincs megkülönböztetve a két 103-as
busz jelölése, tehát még egy „A” betű sincs azon, amin úgy
sejtettük, hogy ott van.) No, de vissza a reggelhez és a lényeghez:
végül egy másik busszal odaértünk a helyszínre, előkészültünk
az első meccsre, ti. mi játsszottuk azt a csehek ellen. Jól állta a
sarat a védelmünk, nem lejtett egyik oldalra sem a pálya,
kiegyenlített volt a játék. Én kb. az I. félidő háromnegyedénél
álltam be: most kifejezetten élveztem a játékot. Blokkoltam két
lövést is, tartalmas volt az a pár perc a pályán – viszont a
játéknak ebben a periódusában született meg az első és – mint
utóbb kiderült – az egyetlen gól. Egy apró lehetőséget
kihasználva lőtték a házigazdák. Helyt álltunk a II. félidőben
is, de az eredmény már nem változott: a Prága győzött 1 :0-ra.
Ezután számunkra szünet következett, a házigazdák most a
Vroclavval játsszottak; a mérkőzést a lengyelek nyerték. Mi
eközben kielemeztük a meccset, pihentünk, regenerálódtunk az
öltözőben, majd kimentünk a második – egyben utolsó –
mérkőzésre a lengyel csapat ellen.
Kifejezetten jól játsszott a csapat; Ricsi bá elmondása szerint
ennyire összeszedetten még nem látott minket focizni. Az I.
félidőben nem született találat. A II. félidő kicsit gyengébben
sikerült. A lengyelek lőttek egy gólt, aztán – mint az előző
játékrészben és az előző meccsen is – partiban tudtunk lenni
velük, nem lejtett a pálya. Ezen a meccsen is beálltam: a végén.
Szintén átélője voltam egy gólnak; kicsit dühös voltam magamra,
hogy megakadályozhattam volna, de bátortalan voltam és utat talált a
labda a hálóba. De nem szeretném sem magamat, sem mást hibáztatni,
mert a foci csapatjáték, nem 4 +1, hanem 5 ember játssza. A Vroclav
tehát 2 :0-ra győzött.
Átöltöztünk, megebédeltünk majd felsorakoztunk a díjátadóhoz. A
LÁSS Budapest lett a III. helyezett 4 ponttal, a II. helyet a lengyelek
szerezték meg 7 ponttal, a győzelmet pedig a Prága 13 megszerzett
ponttal.
Indultunk visszafele a szállásra – most is egy 103-as busszal, de már
tudtuk, hogy ez jó helyen fog minket letenni -); ill. még mielőtt a
buszt célba vettük volna, beugrottunk egy ún. billába, ami – aki nem
tudja – egy külföldi áruházlánc. Itt vehetett ki-ki magának,
családtagjainak, ismerőseinek ezt-azt. Ezután visszamentünk a
szállásra, megvacsoráztunk, majd kiültünk a közeli padokra
sörözni, beszélgetni, szórakozni.
Másnap fél órával később keltünk, mint szombaton: vagyis 7-kor,
reggeli, pakolás, irány a főpályaudvar. Szintén metróztunk;
ezután eldönthette mindenki, hogy mivel szeretné eltölteni azt a
mintegy 3 és negyed órát, ami várt ránk a vonat indulásáig. Én
vettem ételt-italt az útra, meg itthonra egy csokis kexet.
Eljött a vonatindulás ideje. Ugyanúgy utaztunk hazafele is, mint
odafele: két fülkébe kaptunk jegyeket: az egyikben 6-an, a másikban
3-an voltunk/voltak. Egyszer csak átjött hozzánk Sityu, boldog
születésnapot kívánt Ricsi bának – csatlakoztunk hozzá mi is. És
– ha már ő átjött -, akkor miért ne merüljön fel az ötlet, hogy
a többiek is átjöjjenek a másik fülkéből: először „csak”
Orbán Szabi követte Pistit, majd később Forgács Szabi is
csatlakozott a bandához; mind a 9-en ott voltunk abban a fülkében,
amiben én is utaztam. Remek hangulat volt, beszélgettünk, nevettünk
– én aludtam -); na jó, azért nem az egész úton.
Menetrend szerint érkezett meg a vonat a Keletibe – talán ha 1-2-4
percet késett, de nem biztos.
Tartalmas hétvégén vehettünk részt a cseh fővárosban; mint ahogy
a címben is leírtam, ez az első szezonja volt a ligának, tehát
folytatása következik.
A következő torna viszont már nincs messze: 23-ától 25-éig
Hamburgba látogatunk.
A csapattagok: Edző: Benedek Richárd; kapus: Nagy Attila; guide (a
kapu mögötti segítő): Kékesi Katinka; mezőnyjátékosok: Szabó
István, Forgács Szabolcs, Orbán Szabolcs, Tóth Gábor, Velegi
Dorottya és Csányi Márton.
Vélemény, hozzászólás?