Hamburgi vakfoci torna beszámoló

Beküldve ide: Beszámolók | 0

Kedves Mindenki,
alábbiakban olvashatjátok Tóth Gábor beszámolóját a vakfoci csapat hamburgi szerepléséről.
Olvassátok szeretettel!

2016. szeptember 25-én és 26-án került megrendezésre Hamburgban a soron következõ nemzetközi vakfoci tornánk. A megmérettetésen csapatunkon kívül az FC
St. Pauli (Hamburg), a Sporting Paris Cécifoot (Párizs), a Five-Aside Cécifoot Anderlecht (Brüsszel), az Avoy MU Brno, és az SF/BG Marburg vett részt.
Eredetileg a berliniek, és egy marokkói csapat is megjelent volna, ám õk az utolsó pillanatban lemondták a részvételt, így a programon is változtatni kellett.

A hosszú útra tekintettel, és hogy meleg vacsorát biztosítsanak, pénteken reggel 6-ra beszéltük meg a találkozót a Vakodához. Az estébe nyúló éjszakába
nyúló hajnal azonban nem mindenkinek volt zökkenõmentes, így akadt, akit 6:17-kor ébresztett a csapat, hogy mikorra várható az érkezése.
Az út egyébként rendben ment, 14 óra alatt megérkeztünk a célhoz.

A szállásunk egy egyszerû kollégiumi épület volt, annak megfelelõ, de korrekt felszereléssel a külvárosban, a sportlétesítmény egy szép erdõs részen épült,
kizárólag a látássérültek számára biztosított rekortán futópályával, hagyományos méretû focipályával és úszómedencével, öltözõkkel stb. A Lipcsébõl ismert
mobilpalánkokkkal a nagy focipályából két kispályát alakítottak ki, egyiken a bemelegítés folyt, másikon a mérkõzéseket rendezték.
A pálya minõsége a létesítmény egészével szemben nem volt valami minõségi, a mûfüvet gumigranulátum helyett homokkal szórták tele, emiatt durvává vált,
így nem csoda, hogy három tekercs Leukoplast fogyott a hétvégén csak a mi csapatunknál. Ez azért is volt súlyos probléma, mert a csapat egyes tagjai, nevezetesen
Forgács Szabi és én eredetileg sem voltunk valami jó bõrben, Szabi pár nappal a torna elõtt szenvedett lábsérülést tandemmel, nekem a legutóbbi prágai
tornáról maradt bokasérülésem. Szabi az egész hétvége során erõn felül teljesített, és ahogy szokta, végigjátszotta az összes mérkõzést,
amivel ismételten bizonyította, hogy mennyire alapvetõ és létfontosságú játékosunk. A programváltozás miatt az eredetileg tervezett két csoportos felosztást
elvetették, és az elõdöntõbe jutásért mindenki mindenkivel megmérkõzött, emiatt a kétszer húsz perces meccsidõket egyszer 25-re csökkentették. Így kicsivel
többet játszhattunk, mint az eredeti tervek szerint.

Az elsõ mérkõzésünket a házigazda St. Paulival vívtuk. Korábban játszottunk velük Lipcsében parkettás pályán, és Chemnitzben is, így két egygólos vereség
után sejtettük, mire számíthatunk. Ami azonban ez után jött, mindenkit sokkolt. Elképesztõ fejlõdésen ment keresztül a csapat, a játékuk olyan szinten
felgyorsult, hogy fejben lehetetlen volt lekövetni, nemhogy mozdulatokkal, így az az abszurd helyzet állt elõ (legalábbis az én részemrõl), hogy egy 4-0-s
vereséget követõen nem éreztem magam fáradtnak. Tetézte a bajt, hogy a mi csapatunk se volt a helyzet magaslatán a körülményektõl függetlenül sem. Nagyon
régen játszottak le ennyire minket, ami eléggé megviselt mindenkit, az öltözõben is nagy volt a csend. Innen kellett felállnunk, és folytatnunk a küzdelmet
további magunknál erõsebbnek gondolt csapatok ellen.

A következõ a sorban a már jól ismert Avoy MU Brno volt. Itt végre kiegyenlített volt a küzdelem, és Orbán Szabi góljával az elsõ percekben vezetést szereztünk.
A gólöröm annyira egyedi, hogy szó szerint idézném.

Két sípszó.
Nagy csend
Ricsi bá: Tudjátok, hogy gól volt?
Pista: Tényleg?
Ricsi bá: Igen
“Mindenki: Váááááá!

Késõbb kiderült, hogy egyesek félreértették a sípot, és egy out-nak és egy berúgásnak értelmezték, mások azért nem mertek örülni, mert senki más nem örült.

A meccs további része a gól megtartásával telt, de ugyanúgy vezettünk támadásokat is. A végeredmény így 1-0 lett a mi javunkra. Ez óriási eredmény, hiszen
a Brno felet most elõször sikerült gyõzelmet aratnunk.
Ezután egy könnyûre vett ebéd, és a párizsi csapat következett. Nem tápláltunk hiú ábrándokat, hiszen a francia bajnokkal álltunk szemben. Orbán szabi
a sípszó után azonnal teljes gázra kapcsolt, a kezdeti lendület azonban a sorozatos visszatámadásokban megtört,
és valóban a papírforma érvényesült, a vége 3-0 lett, azonban meglepõen sok támadást vezettünk mi is az õ kapujukra, így némileg elégedettek voltunk ezzel
a meccsel is. Hogy Ricsi bácsit idézzem, amit mi tudunk, az ott volt a pályán.

Egy meccs szünet után a német bajnok, a Marburg következett.
A kapusunkat, Ateszt mindenképpen ki kell emelnem a csapatból, hatalmas munkát végzett, legalább tizenöt kapura irányuló lövést hárított (köztük egy büntetõt),
csak egy rajtam átjutó gyors támadással szemben volt tehetetlen, így a vége 1-0 lett. Ezen a mérkõzésen is megmutatkozott, hogy a nagy sebességgel rám
vezetett labdákkal szemben még mindig mennyire tehetetlen vagyok, ebben mindenképpen fejlõdnöm kell.

Az aznapi utolsó meccsünk következett a brüsszeli csapat ellen, amit komoly fejszámolások elõztek meg. Egy döntetlen is elég lett volna az elõdöntõbe jutáshoz,
de természetesen erre nem lehet, és nem is érdemes alapozni, így mindent odatettünk a pályára, ami a nap végére, és a sorozatos sérülések után bennünk
maradt, és Szabó Sityu góljával most is vezetést szereztünk még a meccs elsõ felében. A találat egyébként szintén emlékezetes maradt, hiszen Kata már kiabált
Pistának, hogy álljon meg, nehogy kapustámadás legyen a dologból, de Pista ha már ott volt, ellõtte, és milyen jól tette! Orbán Szabi is test test elleni
küzdelmeket sem megvetõ módon igyekezett a védõjével szemben jól helyezkedni, ami idõnként eredményre is vezetett.
Végül is az eredményt sikerült megtartanunk, sõt, az utolsó pillanatokban majdnem született egy újabb gól is. Így a vége 1-0 lett, vagyis hat ponttal sikerült
bejutnunk az elõdöntõbe. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy az elsõ vereséget követõen erre senki nem gondolt!
Este egy nagyon finom vacsora, és egyebek következtek, de mi hamar elmentünk, mert másnap komoly feladat várt ránk.

Egyébként ahogy az ilyen hétvégéken szokásos, mindenki hozta a formáját. Orbánunk most is magának készítette a reggelijét, így a majonéz helyett tejfölt
hozott magának, és így kerülhetett teafilterzacskó és vajfólia a müzlijébe, Marci bármilyen idõpontban és pozícióban képes volt elaludni (kivéve éjjel
az ágyban), Ricsi bá még mindig úgy véli, hogy nem horkol éjszakánként…

Másnap újult erõvel vonszoltuk le magunkat a három emeletnyi lépcsõn, és reggeli, és bepakolás után tovább a pályáig. A GPS-t a két helyszín között nem
használtuk, valaki bölcsen megállapította, hogy így izgalmasabb.
A négy között a negyedik helyezett, azaz mi az elsõ helyezettel, vagyis a Marburggal játszott a döntõbe jutásért.
Ezen a meccsen Orbán Szabi teljesítménye volt kiemelkedõ, miután lejöttem a pályáról, óriási sprinteket kellett lenyomnia, és csatárként és védõként egyszerre
helytállnia. Pista rendszeresen megjelenik ebben a feladatkörben, de Szabinak új volt mindez, mégis szépen megoldotta.
Négy góllal vertek minket, de a játék képe részünkrõl nem volt gyengébb mint az azt megelõzõ napon, egyszerûen átlagban több kapura irányuló lövésük talált
be, és persze a játékidõ is kétszerese volt a szombatinak. Egyébként is jutalomjátékként tekintettünk a két mérkõzésre, de ahogy közeledett az idõpontjuk,
egyre kevesebben kívánták az ilyesféle jutalmat.
Csúszás miatt a párizsiak állításuk szerint csak úgy tudtak kiérkezni a reptérre, ha a döntõ és az eredményhirdetés után játsszuk le a bronzmeccset, így
ismét programváltozás következett. A döntõben mindkét csapat igazi színvonalas játékot mutatott kevés erõszakkal és sok sporttal, így nézni is élmény volt.
A tornát a Párizs nyerte 1-0-val.
A St. Paulival következett a bronzmeccs, és természetesen mindenkiben az elõzõ napi csúnya vereség emléke dolgozott, de próbáltunk felejteni, és a jelenre
koncentrálni.
Ez olyannyira sikerült, hogy a második percben Orbán Szabi egy gyönyörû góllal megszerezte a vezetést.
Küzdelmes percek következtek, a St. Pauli nyilván nem szeretett volna lemaradni a bronzról a saját tornáján, mi pedig soha sem álltunk ennyire közel egy
olyan éremhez, ami nem abból következett, hogy kevés volt a résztvevõ csapat. Sokáig tartottuk magunkat, de én idõközben annyira kimerültem, hogy egy támadást
nem tudtam lekövetni, és megszületett az egyenlítõ gól. Ezután Ricsi bá lehozott a pályáról, és tovább folyt a küzdelem, de a hamburgi csapat egy igen
szép hosszúsarokba irányuló találattal beállította a végeredményt, 2-1-re gyõztek. Atesz ezen a meccsen is kiemelkedõt nyújtott, sok lövést, köztük egy
újabb Büntetõt hárított. A teljesítményét az ellenfél se hagyta szó nélkül a lefújást követõen.
A visszaútra éjszaka került sor, és nagyjából eseménymentesen telt, egy rövidebb hegyvidéki kitérõtõl eltekintve.
És a csapat kimerültségét jól példázza az a rekord-közeli momentum, hogy az elsõ sör felszisszenésére közel nyolc órát kellett várni, bár az elkövetõk
javára legyen mondva, gyorsan behozták a lemaradást. Hogy a sör miatt volt vagy nem, már mindegy is, de Ami biztos, Marcit se láttuk még ilyen belefeledkezéssel
viccet mesélni. Alapvetõen mindenki elégedett volt a teljesítményünkkel a torna folyamán, az idei paralimpia egyik elõdöntõjét vezetõ bíró, aki a mi mérkõzéseinken
is bíráskodott) is jelezte, hogy nagy dolog ez a negyedik hely, hiszen egy igen színvonalas tornáról van szó, és mi is nagyon jól éreztük magunkat. Reméljük,
hogy a csapat létszáma a közeljövõben gyarapodni fog, és a többi európai klubhoz hasonló háttérrel tudunk majd fellépni a különbözõ megmérettetéseken.

A csapat tagjai voltak:
Bencs Péter (tartalékkapus, sofõr, mindenes)
Benedek Richárd (edzõ, tartaléksofõr, mindenes)
Kékesi Katinka (guide, ápolónõ, vésztartaléksofõr, mindenes)
Nagy Atesz (kapus, mindenes)
Forgács Szabolcs, Szabó István “Szityu”, Csányi Márton, Bábolnay Orbán Szabolcs, Tóth Gábor (mezõnyjátékosok)

Oszd meg másokkal is!

Szóljunk hozzá