Barlangi kalandok – Élménybeszámoló a LÁSS aggtelki hétvégéjéről

Beküldve ide: Beszámolók | 0

Az elmúlt hétvégén 15 fős csapattal jártunk a Gömör-Tornai-karsztvidéken.
Fotókat és 2 kis videót a linkre kattintva találtok:
https://goo.gl/photos/e5dDQhRKNVHQ6pfC6
Alábbiakban pedig Németh Orsi élménybeszámolóját olvashatjátok:

Régi álmom vált valóra a hétvégén. Az egész még általános iskolában, talán harmadik osztályban kezdődött, amikor környezetismeret órán a cseppkőbarlangokról
tanultunk. Az olvasmány és a tanítónőnk magyarázata annyira lenyűgözött, hogy utána hosszú évekig vágytam arra, hogy egyszer én magam is eljuthassak egy
magyarországi cseppkőbarlangba. Ez végül talán hatodikos koromban jött el, amikor a lilafüredi Szent István Barlangba is ellátogattunk egy kirándulás során.
Sajnos a sok látványosságból csak keveset láthattam és tapasztalhattam meg, de már maga az atmoszféra, az akusztika és az idegenvezető meséje is hihetetlen
élményt adott. Azóta jártam már az abaligeti, az aggtelki és a Pálvölgyi cseppkőbarlangokban is, de most először nyílt lehetőségem kiépítetlen cseppkőbarlangban
testközelből megtapasztalni a természet eme csodáját.

Ez a mostani történet viszont valójában nem itt kezdődik, hanem egy kb. négy évvel ezelőtti augusztusi estén, amikor két kedves barlangász lány segítségével
másfél órát tölthettem el a Szemlőhegyi barlangban kúszva-mászva. Igaz, ott is volt alkalmam megcsodálni pár különleges természetes képződményt, de a hangsúly
mégsem az ezekben való gyönyörködésen, hanem a kihíváson volt, amit a barlangban való “közlekedés” jelentett. Meg kell mondjam, akkor annyira elfáradtam,
hogy másfél óra után jóformán azt se tudtam, melyik kezem és lábam melyik, igaz, akkor még nem sportoltam annyira aktívan, mint mostanában. A túra végére
ráadásul jó koszos is lettem, szóval minden szempontból konfortzónán kívüli élmény volt. Ezt szerettem volna azóta is továbbb fokozni, de minimum megismételni.

2007-ben már jártam egyszer Aggtelken, az akkori kollégáimmal töltöttünk el ott egy hétvégét, aminek része volt egy jósvafői gyalogtúra és a Baradla Barlang
aggtelki szakaszának meglátogatása is. Ekkor hallottam először arról, hogy az itteni barlangrendszerben szervezett overálos túrákhoz is lehet csatlakozni,
és már ekkor elhatároztam, hogy ezt nekem egyszer ki kell próbálnom.

Erre teremtett most lehetőséget a Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete (LÁSS), illetve Dányi Hajnal és Köblös Gabi, akiknek nem lehetünk elég hálásak
az első Lássos barlangászós hétvége profi és élménygazdag megszervezéséért! Hajnal a LÁSS régi önkéntese, Gabi pedig profi barlangász, aki túra- és kutatásvezetői
engedélyekkel is rendelkezik, így nem csak elintézte az engedélyek megszerzését a barlangokba való belépéshez, hanem bátyjával, Csabival együtt profi túravezetést
is biztosítottak számunkra.

Tizenöt fős csapatunk április 7-én pénteken délután fél ötkor indult útnak Aggtelekre, ahova egy rövid szögligeti pihenő után érkeztünk meg. A szállásunk
egy egyszerű, de minden igényünket kielégítő túristaház volt éppen az aggtelki barlangpénztár szomszédságában, ahol már finom frissen sült vacsorával vártak
bennünket. Az étkezést részletes eligazítás követte, amire nagy szükség is volt, hiszen Hajnal elég zsúfolt programot állított össze a hétvégére. Gabi
röviden elmondta a barlangászás legfontosabb szabályait, majd Csabival együtt érdekes barlangász történetekkel szórakoztatták a társaságot, miközben mindenki
kézbe kapta és beállította a saját sisakját és fejlámpáját. A fürdés legtöbbünk számára érdeklődés és melegvíz hiányában elmaradt ugyan, de amúgy is elég
fáradtak voltunk már, így a körülményekhez képest viszonylag hamar, azaz már éjfél előtt nyugovóra tértünk, izgalommal készülve a másnap ránk váró kalandokra.

Szombat reggel a bőséges virsli-reggeli után összeszedtük a szükséges kellékeinket, azaz gumicsizmát, sisakot, fejlámpát, kesztyűt, váltóruhát és egyebeket,
majd autóval átmentünk Égerszögre, pontosabban Égerszög közelébe az erdőbe, ahol a Szabadság Barlang bejárata nyílik. Ez rögtön a mélyvizet jelentette
a hétvége során, hiszen ez volt a túránk leg kúszós-mászósabb és egyben legkoszosabb része. Erre az alkalomra a Tourinform Irodából overálokat béreltünk,
így hamarosan már egyforma terrakotta-vörösben pompázott a társaság. Mindenkinek sisak és fejlámpa került a fejére, és a többségnek gumicsizma a lábára,
szóval védve voltunk minden, a barlangban ránk váró kellemetlenség ellen.

A Szabadság Barlang az Aggteleki Karszton belül egy önálló barlang, melynek hossza 3030 méter. A barlangot a 60-as években elkezdték kiépíteni azzal a
szándékkal, hogy megnyitják a nagyközönség számára, ám erre végül nem került sor, így a mai napig csak külön engedéllyel látogatható.

Az első komoly próbatételt vezetőink számára a barlang ajtajának kinyitása jelentette, ugyanis a nemzeti parkban a barlangokat lezárják és csak engedéllyel
rendelkező látogatóknak adják át a kulcsokat. Miután a férfiak megküzdöttek az ajtóval, készült egy “előtte” csoportkép, azaz amikor még mindannyian tiszta
ruhában várakoztunk a bejutásra. Aztán felvettük a menet alakzatot, azaz felsorakoztunk aszerint, ahogy a barlangban haladnunk kellett. Csabi ment elől,
mögötte pedig egy-két látássérült követte egymást köztük egy-egy segítővel. Én magam Gabihoz és Szabihoz csatlakoztam és kb. a csapat közepén haladtunk.
Belépés után a barlangot alaposan magunkra zártuk, ami már önmagában kicsit ijesztő volt, dehát rend a lelke mindennek.

Az első pár méteren még kiépített lépcsőkön haladtunk lefelé, ami mellett még korlát is volt. Hamarosan viszont megszűnt ez a civilizációra utaló jel is,
maradt a barlang agyagos-nedves aljzata, a szabálytalanul hullámzó falak és járatok, és persze a fantasztikus képződmények, no meg a denevérek, akik nappal
lévén a barlangban pihentek. Ők egyébként szigorúan védett állatok, ezért igyekeztünk nem zavarni az álmukat, próbáltuk jó nagy ívben kikerülni őket, pedig
én szívesen megsimogattam volna legalább egyet.

Eleinte még tudtunk állva haladni, csupán arra kellett figyelnünk, hogy időnként lehúzzuk a fejünket vagy kikerüljünk valamit. Hamarosan azonban szűkülni
kezdtek a járatok, egyre gyakrabban hajoltunk vagy guggoltunk, netán térdeltünk le, ami nekem nagyon nem esett jól, ezért ehhez a megoldáshoz csak legvégső
esetben folyamodtam. Az itinert nekem és Szabinak Gabi adta, elsősorban szóbeli utasításokkal, ami minden látó segítőt igazán próbára tett, hiszen időnként
nagyon nehéz definiálni a mozgásnak azokat a finomságait, amiket egy ilyen helyzetben végre kell hajtani, pl. terpesz állásban négykézláb átkelni egy pocsolya
fölött, hát, azért ez sem olyan egyszerű, de voltak ennél cifrább helyzetek is, a segítőink viszont egytől egyig jelesre vizsgáztak vakvezetésből.

A dolog nehézségét és egyben szépségét az jelentette, hogy haladás közben jónéhány különleges képződménnyel találkozhattunk, pl. érdekes kagylólenyomatokkal,
borsó- és cseppkövekkel, illetve ezek különféle fajtáival, amiket azonban nem csak megnézni tudtunk, de óvatosan ki is kellett kerülnünk, hogy nehogy kárt
tegyünk bennük, miközben természetesen magunkra és egymásra is vigyáztunk. Ezek mellett is számos változatos akadályt tartogatott a barlang: kellett majdnem
leguggolva nagy köveket átlépni, létrára és kövekre mászni, pocsolyákon átkelni, itt-ott még hason kúszni is. Az már csak hab volt a tortán, hogy a sár
mellett gyakori a barlangban a denevér ürülék is, úgyhogy ebben is tapicskolhattunk időnként, szerencsére kesztyűben.

Fogalmam sincs, mekkora utat tettünk meg, az idő- és térérzékelésem teljesen megszűnt. Kicsit hasonló volt az élmény, mint tavaly a viaferratán, mikor
csak az aktuális, pillanatnyilag leküzdendő akadályra tudtam koncentrálni. Most is valahogy így voltam ezzel, bár igazán konfortzónán kívüli élmény nem
ért. Az a tény ugyanakkor nagyon megnyugtató volt, hogy bátran összekoszolhattam magam, ami többnyire rettenetesen kellemetlen és zavaró számomra. Most
szinte presztizs kérdést csináltam abból, hogy minél koszosabb legyek, és úgy érzem, nem sikerült igazán.

Párszáz méter megtétele után, ami körülbelül másfél órát vett igénybe, visszafordultunk. A barlang végéig, a lapítónak nevezett kb. 30-40 cm magasságú
részig sajnos nem jutottunk el, az még nagyon messze lett volna, pedig ott kínálkozott volna igazán jó alkalom a kúszásra. Már ekkor elhatároztuk, hogy
a közeli jövőben Gabi vezetésével meglátogatjuk majd a budapesti Mátyáshegyi Barlangot, ahol erre bőven lesz módunk.

A barlangból kiérve természetesen elkészült az utána csoportkép, amin koszosan is bemutatkoztunk. Ezt követte az átöltözés és a piszkos holmik elcsomagolása,
majd a Hajnalék által készített finom szendvicsekből és némi édességből álló ebéd, amit egy erdei pihenőhelyen fogyasztottunk el. Ebéd után Szögligetre
vettük az irányt, ahonnan a délutáni túránk útvonala indult, előtte azonban közkívánatra útba ejtettük Perkupán a kocsmát és a fagyizót, ahol a “fasom”
nevű fagyi osztatlan sikert aratott mind ízét, mind nevét tekintve. Szóval volt min poénkodni a hétvége hátralevő részében.

A délutáni program Szádvár, vagyis a vár romjainak meglátogatása volt, ahova meredeken emelkedő hegyi út vezetett fel, és ahonnan aztán egy másik úton
tértünk vissza a buszainkhoz. A túra kb. két órás volt, és mivel elég jó tempóban haladtunk, épp visszaértünk a szállásunkra a vacsora idejére, ami ekkor
már mindenkinek jól jött. Aznap estére mindenki elfáradt kissé, de azért úgy este tizenegyig még így is elviháncoltunk a fiúk szobájában, ahová az egész
banda betelepedett, sőt, még a velünk szomszédos szobákban lakó barlangász társaságból is akadt látogatónk, aki a denevér-kutatásról is mesélt, ami jelenleg
neki a munkája.

A vasárnap is várakozásainkat felülmúlóan gazdag programot tartogatott, már péntek este látszott, hogy itt bizony szó sincs korai hazaindulásról. A szállást
viszont már reggeli után el kellett hagyni, ezért aznap is az autókban éltük az életünket, főleg ami a többszöri átöltözést illette.

Délelőtt a Baradla Barlang Vöröstói ágának kiépített, mintegy 2.3 km-es szakaszát jártuk végig, ahol kényelmes járdák, lépcsők, rámpák, korlátok, szép
megvilágítás és egyéb civilizációs ártalmak fogadják a látogatókat. Itt természetesen az év minden szakában és valószínűleg a hét minden napján indulnak
vezetett túrák, de a mi túravezetőnk itt is Gabi és Csabi volt. Csodálatos cseppkő remekeket ismerhettünk meg: volt itt sárkányfej, csillagvizsgáló, “tündérhányás”,
cseppkő drapériák, de olyan falfelületek is, amikben számtalan kagyló hagyta ott a nyomát. Hatalmas cseppkő oszlopok, függő és álló, néhol ledőlt cseppkövek,
hatalmas, egykor leszakadt sziklák és egyéb érdekes képződmények jöttek szembe lépten-nyomon. Ehhez az élményhez járult hozzá a fülünkkel is jól érzékelhető
változatos térhatás, hiszen a barlang hol éppcsak átjárhatóra szűkült, míg máskor akár több tíz méter magas és széles nyitott terekben sétáltunk. Az óriásteremben
fény- és hangjátékkal szórakoztattuk magunkat és Hajnaléktól azt is megtudtuk, hogy a Baradla Trail nevű helyi terepfutó verseny résztvevői ezt a barlangi
útvonalat is lefutják minden ősszel. Maga a Baradla barlangrendszer egyébként kb. 25 km hosszú és ebből mintegy 7 km járható be különösebb megerőltetés
és speciális felszerelés nélkül.

Ebéd után még egy barlang várt ránk, a Vass Imre barlangkutatóról elnevezett, szintén önálló, kb. 2 km hosszú barlang, melynek a feltételezések szerint
azonban még jócskán lehetnek feltáratlan szakaszai. Ennek a bejáratához egy autóval nem járható földút vezet, ezért ide két lovaskocsival jutottunk el,
ami természetesen szintén része volt a kalandnak.

A Vass Imre Barlang valójában nem kiépített, bár úgy alakították ki, hogy kényelmesen járható legyen és az első kb. 300 méteres szakaszon villany világítás
is van, ami máshogy világítja meg a képződményeket a befelé és kifelé vezető út során. Ez a barlang rendkívül gazdag különleges cseppkövekben, itt található
többek között a híres narancs-zuhatag, ami különleges narancssárgás színéről kapta a nevét, a törölközőnek nevezett fantasztikus cseppkő zászló, a rokokó
kapu és a heliktitek is, amelyek oldal irányba növekvő cseppkövek, melyek kialakulásának okát még ma is vitatják a tudósok. A barlang aljzata agyagos,
itt-ott vizes, ezért a gumicsizma itt sem volt haszontalan.

A tudósok szerint az Aggteleki Karszt cseppkőbarlangjainak képződményei átlagosan 60-120 ezer évesek, ami emberi ésszel felfoghatatlan idő. Így olvasva
ezeket a hihetetlen számokat talán nem érzékelhető, de testközelből látva és érzékelve a cseppkőbarlangok képződményeit, szinte elvész mindaz a tudásunk,
amit az időről gondolunk. Legalábbis én mindig így érzek, amikor barlangban járok. Felfoghatatlan azoknak az évtízezredeknek a hossza, amik alatt hatalmas
cseppkőoszlopok nőnek, amik alatt a víz körforgása monumentális földalatti termeket és járatokat alakít ki, és ijesztő belegondolni abba, hogy az ember
mennyire könnyen tesz kárt mindezekben. Intő jelként látni sok régen felfedezett cseppkőbarlangban az emberi jelenlét nyomait például a falakra lerakódott
korom formájában.

Az autókhoz visszafelé gyalog tettük meg a kb. 2 km-es utat, aminek vége felé a Kossuth Barlang bejáratánál csobogó forrás vizét is megkóstolhattuk. Természetesen
nem maradhatott el a patakban történő csizmamosás sem, ami számomra igazi gyermeki élmény volt, egyszerűen élveztem, hogy belemehetek a vízbe anélkül,
hogy elázna a lábam.

Itt volt az ideje búcsút venni Aggtelektől és a barlangoktól. A perkupai fagyizó persze aznap se maradhatott ki, és még egy benzinkúti megállásra is futotta
az időnkből, mert szerencsére nagyon jól haladtunk.

Ismét egy, számomra már a sokadik fantasztikus LÁSS program volt, és úgy érzem, hogy csak közhelyeket tudnék írni arról, hogy mennyire jól éreztem magam.
Így ehelyett inkább köszönetet szeretnék mondani Gabinak és Hajnalnak a fantasztikus szervezésért és programlogisztikáért, a látó és kevésbé látó segítőknek
a folyamatos vezetésért, irányításért, a soföröknek a két és fél napi szolgálatért, Csabinak és Gabinak a sok-sok érdekességért, amiket megosztottak velünk,
és minden csapattagnak a közösen eltöltött órák jó hangulatáért, vidámságáért! Nem utolsó sorban köszönet illeti a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért
Közhasznú Nonprofit KFT-t a pályázati támogatásért, amiből ez a program is megvalósulhatott.

Oszd meg másokkal is!

Szóljunk hozzá