Civil Sziget 2017

Beküldve ide: Hírek | 0

A LÁSS idén is sikeresen pályázott a Civil szigeten megjelenésre!

Ennek értelmében a fesztivál résztvevői a civil sziget XSLand parkjába látogatva velünk, és az általunk kínált sportprogramokkal is találkozhatnak.

Ehhez azonban szükség van önkéntesek jelentkezésére, akik vállalják, hogy az általuk választott napokon 10-19 óra között fogadják a szigetlakókat, és koordinálják

a showdown és vakfoci játékot, válaszolnak a LÁSS-sal kapcsolatos kérdésekre.

A jelentkezők napi jegyet kapnak, amivel 19 óra után bármelyik koncerten részt vehetnek.
Első sorban olyan önkéntesek jelentkezését várom, akik valamilyen idegen nyelven beszélnek, mivel a szigetre 90%-ban külföldről érkeznek a fesztiválozók.

A programra látó és látássérült önkéntesek is jelentkezhetnek, azonban a jelentkezések függvényében igyekszem olyan beosztást készíteni, hogy minden nap

legyen kint látó és látássérült is.

A jegyek pontos számát még nem tudom, ezért kérlek írjátok meg, hogy melyik napokra szeretnétek/tudtok jönni, ill. ha nektek mindegy, akkor hány napot

vállaltok?

Jelentkezni a

forgacs.szabolcs@lassegyesulet.hu

e-mail címmen tudtok!

A fesztivál programját az alábbi linken érhetitek el:
http://sziget.hu/fesztival/programok#!programmation=grid$

Oszd meg másokkal is!

Szóljunk hozzá