beszámoló a Balaton-átúszásról, Tóth Gábor tollából

Beküldve ide: Beszámolók | 0

Vasárnap a LÁSS köreiből Kékesi Katával végre átúsztuk a Balatont! Alább ennek a beszámolóját olvashatjátok.

Amikor Kata valamikor a tavasz folyamán kiírta a listára, hogy ha van érdeklődés, megszervezi az átúszást, nem sokat gondolkodtam a jelentkezésen. Évek
óta játszottam a gondolattal, de egyszer se vettem elég komolyan, és persze volt bennem egy kis félsz is azzal kapcsolatban, hogy egyedül neki merjek-e
vágni. Mindig is jóban voltam a vízzel, de a mély vízben régebben nem éreztem jól magam annak ellenére sem, hogy tudok úszni gyerekkorom óta. Emiatt semmilyen
versenyen, vagy szervezett úszós programon nem vettem részt korábban.

A jelentkezés után nekiláttam a felkészülésnek. Hogy ne legyen túl drága, 12,5 m-es tanmedencés helyet kerestem, és nagyjából heti rendszerességgel lejártam.
Rengeteg fordulóval 2-3 órákat úsztam lehetőleg lábletétel, és medence szélébe kapaszkodás nélkül.
A nyár elején aztán áttértem vadvízre, vagyis konkrétan a Körös egy általam ismert, duzzasztott, tehát lényegében állóvizes szakaszára, és ott úszkáltam
4-5 km-es hosszokat. A kettő együtt nagyjából 15 alkalmat tehetett ki. Kata eközben szintén uszodában, és néha a Balatonban gyakorolt, amit jól is tett,
talán az esemény legnagyobb tanulsága volt számomra, hogy a Balatonra elsősorban a Balatonban lehet felkészülni! Időközben a többi jelentkezővel szerveztünk
egy gyakorlónapot Balatonaligára, ami a hullámoknak köszönhetően elég mozgalmasra sikerült, de arra mindenképpen jó volt, hogy kitapasztaltuk a határainkat,
és rájötünk, hogy hogy tudunk a legjobban együttműködni a vízben. Összehangoltuk a sebességünket is, ami annnyit jelentett, hogy Kata a víz alatt, én a
víz felett úszom. Nálam különben fülgyulladási hajlam miatt nem is volt nagyon más opció, és így szemmel is tudtam követni, és kevesebb szóbeli kommunikációra
volt szükség.

Új szabály, hogy orvosi igazolást kell beszerezni az átúszásra alkalmasságról. Ha valakivel a jövőben hozzánk hasonlóan a háziorvos és a sportorvos pingpongozna,
hogy egyiknek se tartozik a feladatkörébe, akkor tudjátok, hogy de, méghozzá a háziorvoséba!

Kétszeri halasztást követően aztán most vasárnap eljött a nagy nap. Ébredés hajnal 4-kor, indulás 5-kor, hogy a vihar miatt két órával előrehozott rajtra
odaérjünk, és ne a tömegben kelljen sorban állni.
Időközben a halasztások miatt csak Kata és én maradtunk a LÁSS-ból. Ezen kívül velünk tartott még két úszó a családomból, valamint Atesz, akire a piszkos
munka, nevezetesen a csomagok őrzése, cipelése várt.
A bürokratikus akadályok elhárultával (A nevezési lap csak kinyomtatva ér, elektronikusan nem!!)
mehettünk is a vízhez. Itt még fél órát kellett sorban állni a karszalagok csekkolása és időindítás miatt, szóval valóságos megváltás volt, amikor végre
csobbanhattunk a lépcsőről, és nekivághattunk a Révfülöp és Balatonboglár közti 5,2 km-nek.
Kintről már előre ment a nagy örömködés, hogy tükörsima a víz, és a legnagyobb félelmünk alaptalan. Ez így is volt, egészen addig, amíg ki nem értünk a
partmenti, szélvédett vizekből! A víz hőmérséklete éppen ideális, 25 fok körül volt végig, nem fáztunk. A hajók tényleg elég közel álltak egymás mellett
a jobb oldalon, de ha valaki elfogadható sebességgel akart haladni, akkor bizony el kellett húzódnia tőlük balra, mert a kevésbé gyakorlott, és persze
lassú úszók mind ott tömörültek a hajók melletti 10-15 méteres sávban. Meglepő volt, hogy az úszósáv bal oldalon csak az 500 méteres pontig volt kibójázva,
utána 500 méterennként volt egy-egy nagy bója, de ezen kívül semmi jelzés vagy kordon. Szóval segítő nélkül nagyon nem ajánlott a terep!. Már csak azért
sem, mert némelyik gyorsúszó tekintet nélkül bárkire és bármire, átgázol az embereken, ha te nem térsz ki előle, ő akkor se fog.

Mivel korábban nem vettünk részt az átúszáson, megbeszéltük, hogy nem hajtjuk ki magunkat az elején, hanem majd később látjuk, hogy mi az a plusz, ami
még belefér. Mivel felhős volt az ég, az iránytartással eleinte gondjaim voltak, folyamatosan balra húztam, és ezen az se változtatott, hogy átjöttem Kata
jobb oldalára, időről időre rácsúsztam. Korábban is megfigyeltem, hogy a bal lábam gyengébb a jobbnál, de ennnek ezek szerint ösztönösen ellentartottam
akkor, amikor egy konkrét sávot kellett lekövetnem, ami itt ugye nem volt. Kata szerint egyszerűen csak hosszában akartam átúszni a Balatont.
Ahogy kisütött a nap, és belőttem az irányt, a probléma megszűnt.

A neheze nagyjából az 1,5 km-es ponttól következett. Elég szép, nagyjából oldalirányú hullámzás kapott el. A hullámok nem szabályos rendben, hanem össze-vissza
érkeztek, néha egy-egy visszafelé tartó hajó is rájuk segített. Az állandó korrigálás miatt kiestem a ritmusból, a mozgásom, és a légzésem is szabálytalanná
vált, és a víz feletti úszás, és a sokszor fej felett átcsapó hullámok miatt jó sokat nyeltem, ami nem tett túl jót a közérzetemnek. Amikor elhagytuk a
3 km-es pontot, én, és Kata is szinte egyszerre értük el a holtpontot, ami érdekes módon nem fizikális, hanem mentális értelemben következett be. Végül
szóltam Katának, hogy én most kifordulok a hajó felé, hogy pihenjek egy keveset.
Egy pillanatra nem merült fel bennem, hogy feladom, egyszerűen meg akartam állni a hajó mellett kapaszkodás nélkül, és fejben helyretenni magam, mielőtt
túlsúlyba kerülnek a negatív gondolatok. Így is történt. Kata kapott a vízimentőktől vizet és szőlőcukrot, aztán újult erővel mentünk tovább.

Innentől kezdve újra élvezni kezdtem az úszást. Akárcsak ha víz alatt úsznék, levegővételkor mindig kissé kiemelkedve inkább kevesebbszer nagyobb levegőket
vettem. A tempónk is beállt a korábbi értékre. Az utolsó km-t ugyanannyi idő alatt tettük meg, mint az elsőt. Már előre felkészítettem Katát, hogy a déli
parton biztos lesz vagy 500 méter gyaloglás, és milyen jó lesz majd. Ehhez képest még 5 km-nél is hiába nyújtózkodtam lefelé, csak nem akart jönni az ismerős
homokpázsit. Amikor végül 150 méterrel a cél előtt megéreztem, nagy örömmel közöltem vele. Csak azt felejtettem el, hogy 20 centivel magasabb vagyok nála.
Remélem, azóta megbocsátotta.
Végül már csak azért is végigúsztuk a távot, még ott is, ahol már leért a térdünk. Amikor több órányi hánykolódás után végre szárazra léptem a lépcsőn,
annyira szokatlan volt a helyzet, hogy majdnem dobtam egy hasast, de ahogy elnéztük, nem én voltam az egyetlen. Korábban egy negyvenes férfi békatalppal
próbált elfutni az időmérőig, a továbbiakat a képzeletetekre bízom. Az időnk Kata időmérése szerint 3 óra 6 perc lett, amivel a középmezőny körül vagyunk,
de nem is a komoly idő elérése volt a fő cél. Megnéztük, hogy milyen az egész, és így már lehet az idővel kapcsolatos terveket szövögetni.
Végül a köszöntés, fotózkodás, és sorban állás miatt a hivatalos időnk 3:09 lett.
Ezután mindenki elfogyasztotta a beérkezős csomagban lévő fogyasztható javakat, aztán indultunk vissza a komppal, aminek ára benne van a nevezési díjban.
Innen már sima volt az utunk hazafelé, eltekintve attól, hogy reggel mennyire más volt az autótól mezítláb megtenni az aszfalton azt a többszáz métert,
mint a délutáni 36 fokban!

Én a nehézségektől eltekintve nagyon élveztem ezt a próbatételt, és itt is szeretném megköszönni Katának a felkészülés és az úszás során nyújtott minden
támogatását. Szerintem és szerinte is tök jól együtt tudtunk működni, és részemről remélem, folytatása is lesz a dolognak!
Tóth Gáborbbbbb

Oszd meg másokkal is!

Szóljunk hozzá