Ultra Tisza-tó – Némehth Orsi jelent

Beküldve ide: Beszámolók | 0

Alább Németh Orsi beszámolóját olvashatjátok a hétvégi Ultra Tisza-tó 111 km-éről.

Bár tavaly nagyon lelkesen megfogadtam, hogy idén is futok majd az Ultra Balatonon a LÁSS csapatában, de ez végül több okból sem jött össze: egyrészt idén a LÁSS nem is indított csapatot, másrészt nem volt más csapat, ahova csatlakozhattam volna. Lett viszont helyette Ultra Tisza-tó, amit nem mellesleg az UB szervezői rendeztek, a színvonal, a szervezettség és a hangulat tehát garantált volt. Azt viszont tényleg nem gondoltam volna, hogy ez még jobb élmény lesz, mint a tavalyi UB.
A szervezkedés már februárban elkezdődött, amire szükség is volt, hiszen a márciusban lefoglalt szállásunkra minket követően még több tucatnyi érdeklődő is bepróbálkozott. Idén ugyanis egész hétvégés programot kerekítettünk – vagyis leginkább Dávid, mint Lássos főszervező kerekített – az esemény, azaz az Ultra Tisza-tó 111 köré. Ahogy a verseny neve is mutatja, itt az UB-hoz képest a fele táv, azaz 111 km teljesítése várt az egyéni, páros és csapatban induló versenyzőkre. A logisztika is hasonlóan folyt, mint tavaly az UB-n, azaz a csapat éppen nem futó tagjai autóval közlekedtek a váltópontok között, és abban sem volt különbség, hogy ismét egy hatalmas buli volt az egész!
A csapat és a szakaszok beosztása kicsit nehezen állt össze, mivel többen is viszonylag későn kényszerültek lemondani a részvételt, ráadásul alig három nappal az indulás előtt fedeztem fel, hogy a szervezők valamikor megváltoztatták a váltópontok és szakaszok beosztását, ami a mi teljes logisztikánkat borította, bár még mindig jobb volt így, mintha mindez péntek este vagy szombat reggel derül ki. Dávid szerencsére villám gyorsasággal rittyentett egy új beosztást, amivel mindenki elégedett volt, talán még jobban is sikerült, mint az eredeti, nekem legalábbis mindenképpen.
Az Ultra Tisza-tó útvonala által érintett települések között nagy örömmel fedeztem fel szüleim szülőfaluját, Kiskörét, ami azóta hivatalosan már város, de nekünk már csak falu marad, és ahol gyerekkorom nyarainak jelentős részét töltöttem. Hamar elhatároztam, hogy én mindenképpen ott szeretnék futni, ezért buzgón tervezgettem, hogy szakaszt próbálok majd cserélni Riczu Tomival, de erre az új beosztásnak hála, nem került sor.
A csapatba eredetileg régi futótársammal, Évivel jelentkeztünk, ám végül neki is le kellett mondania a részvételt, így az UTT-n segítőm Kata lett, akivel már idén tavasszal Bécsben kipróbáltuk, milyen együtt futni, és mivel az tényleg jó volt, most meg is ismételtük. Velünk együtt összesen 13 fő alkotta a Látássérültek Szabadidős Sportegyesületének két váltócsapatát, a Tisza-tavi Áramlásst és a Tisza-tavi Gyorsulásst. A csapat szinte minden tagja ott volt tavaly az UB-n, így a hétvége folyamán sok közös emléket is felidéztünk és olyanokat is megosztottunk egymással, amelyek csak a csapat egy részének voltak meg.
Természetesen most sem csak futók tartottak velünk, hanem segítők és szurkolók is, például a mindössze négyéves Riczu Balázs, a lassan állandó szurkoló kísérőnkké váló Anita, az újonc sofőrként közreműködő Nóri, Forgács Szabi, mint a LÁSS elnöke és a váltó mobil frissítőpontjának “üzemeltetője”, valamint Szabi anyukája, Erika, aki szombat estére a nem akármilyen ellátmányról gondoskodott. Egyszóval megint klassz Lássos banda jött össze!
Már a péntek esti leutazás is nagy logisztikai atrakció volt, amihez előszöris meg kellett szerezni a Székesfehérvárról bérelt kisbuszt, amibe viszont nem fért be a teljes csapat, így néhányan vonattal vágtak neki a Budapest-Tiszafüred távnak. Többünknek voltak kétségei a kisbusz megbízhatóságával kapcsolatban, de miután Katáék elmesélték, hogy alig két hónapja ezzel utazták végig a szlovéniai rafting túrát, egészen megnyugodtunk. Az autópályán a péntek esti szokásos mellett még egyextra dugó megpróbáltatása is várt az autósokra, amit a Vaze nevű alkalmazás szerencsére időben bejelzett, így a több kilométeres kocsisort csak egy felüljáróról csodálhattuk meg.
A csapat nagy része végül úgy este 9 tájban érkezett meg a minden igényünket kielégítő tiszafüredi Hársfa Panzióba, ahol hamar kényelembe helyeztük magunkat. A ház felszereltségét jellemzi, hogy a konyhában nem csupán a tűzhely, hűtőszekrények, kávé- és teafőző, mikró és egyebek álltak rendelkezésünkre, hanem még kávét, teát, cukrot és egyebeket is találtunk a szekrényekben, amiket a háziasszonyunk elmondása szerint nyugodtan használhattunk is. A szobák is kényelmesek voltak, több fürdőszoba is volt, így nem kellett sorszámot húzni a zuhanyzáshoz. A földszinten található szobához kapcsolódva még egy privát konyha is a rendelkezésünkre állt, de természetesen mindenki inkább a nagy közös ebédlőt választotta, ami társalgóként is szolgált. Szóval mindenkinek csak ajánlani tudom a helyet már csak azért is, mert néhány percre volt egy Tesco, ami pénteken este tízig volt nyitva, így Szabiék még oda is kiruccantak, ráadásul Juciék egy jóféle cukrászdát és éttermet is felfedeztek a közelben.
A szobákon való megosztozás és a vacsora közben a Vizes VB megnyitójába is bele-belenéztünk, de a program nem aratott osztatlan sikert. Közkívánatra Lássos eseményhez képest viszonylag hamar nyugovóra tértünk, mivel másnap nem akármilyen kihívás várt ránk.
Július 15-én szombaton került megrendezésre maga az Ultra Tisza-tó 111, melyen a résztvevők egyénileg, párosban és csapatban indulhattak. A rajtoltatás az UB-hoz hasonlóan folyamatosan zajlott, ami résztvevőként mindenképpen furcsa érzés, hiszen ilyenkor nem egy tömeggel, hanem jóformán magányosan rajtol el az ember, leszámítva azt a pár métert, amikor még a teljes csapat együtt fut. A tavalyi UB után, ahol mindössze négyen képviseltük a LÁSS két csapatát a rajtnál, idén szinte a teljes csapatunk felsorakozott és együtt futottunk át a rajtkapun.
Idén, a fentebb már említett megváltozott szakaszbeosztásnak köszönhetően, éppen Katával mi nyertük meg a rajtból való indulás lehetőségét. Én őszintén szólva örültem neki, és nem csak a mindössze 3.2 km-es táv miatt, hanem azért is, mert kíváncsi voltam, milyen is egy ilyen rajt. Az se volt utolsó szempont, hogy reggel még nincs annyira meleg, bár kánikulát szerencsére egyébként sem ígértek erre a hétvégére. Az viszont kicsit aggasztott, hogy reggel nem szoktam és nem is szeretek futni, meg hogy általában éjjel bedugul az orrom, ami csak a felébredésem után órákkal szokott kitisztulni, de szerenccsére ezek a dolgok most nem okoztak annyi kellemetlenséget, mint amennyire számítottam.
A tervezettnek megfelelően 8:20-kor rajtoltunk, természetesen szigorúan a kötelező csapatfotók és egyebek után. A reggel valódi futóidővel kedveskedett nekünk, ami kellemesen hűvös, ugyanakkor napsütéses volt, igazi áldás volt ez ahhoz képest, amit még az utolsó napokban is ígért az előrejelzés. A hűvös a rajt időpontjára megszűnt, úgy 2.5 km-nél már igencsak elkélt volna egy pohár víz, de egyébként nem lehetett panaszunk az első szakaszra. A Runkeeper alkalmazás ezúttal is a barátunk volt, és megdöbbenve tapasztaltuk, hogy az eredetileg 7 percesre tervezett kilométereinket 6 perces időkkel futottuk. Talán ennek is volt köszönhető, hogy Juci kicsit később érkezett az első váltópontra, mint ahogy mi beértünk, de még így is tartottuk a tervezett időt, ami egyébként a későbbiek folyamán még csökkent is.
A napsütéses idő egész délelőtt kitartott, így Hunor és Atesz, majd Riczu Tomi és Mód Ildi is megharcolt a normál esetben csak kellemesen meleg, futás közben viszont kifejezetten forró időjárással. Mindkét páros javított a tervezett idején, Hunoréknak pedig mindeközben még szelfizni is volt idejük. 🙂 Eközben elhagytuk Abádszalókot is, majd Tomiék befutottak Kiskörére, ahol Gajdos Niki vette át a stafétát mindkét csapat képviseletében. Niki egyben közel 15 km-t vállalt be, így ezt az időt kihasználtuk arra, hogy felkutassunk valami ebéd félét, ami végül egy kiskörei büfében egy hamisítatlan tiszai gyros formájában realizálódott.
Ekkor már elkezdtek gyülekezni a felhők, amiket többségünk nem vett igazán komolyan, a társaság telefonjainak különféle időjárás előrejezés alkalmazásai pedig felemás módon nyilatkoztak az eső valószínűségéről. Aztán, ahogy Sarud felé autóztunk a következő váltópontra, egyre csúnyább szürke és fekete felhők kezdtek tornyosulni felettünk, végül könyörtelenül lecsapott a zivatar, amibe némi jég is keveredett. A csapat egy része, engem is beleértve, ki se szállt az autóból a sarudi váltóponton, aki viszont igen, az alaposan ráfázott, mert megázott. Niki az eső ellenére is tartotta a tervezett idejét, Hunor és Atesz pedig még mindig zuhogó esőben indult útnak Poroszló felé.
Amint visszaszállt a csapat a buszba, el is állt az eső, de legalább kissé lehűlt a levegő. Poroszlón szinte már sütött a Nap, mikor egy cukrászdánál leparkoltunk, hogy némi energiát vegyünk magunkhoz sütemény és kávé formájában. Ekkor Katával már erősen a következő szakaszunkra koncentrálva mindössze egy-egy tejeskávét ittunk és egy isleren osztoztunk meg. Valószínűleg példa nélküli esemény volt a helyi cukrászda történetében, hogy egy islert félbe vágva rendeljenek meg a vendégek, de Kabóca evett helyettünk is. 🙂
Poroszló volt a táv fele, itt fordult vissza a mezőny Sarud irányába, hogy visszafelé is megtegyük a teljes távot. Itt ismét Tomi és Ildi került sorra, akik visszafutottak Sarudra, ahol aztán Dávid és Mattiassich Péter, aliasz Mapet vette át a chipeket, akiket Katával Dinnyésháton vártunk nagy izgalommal.
A váltópontok között voltak kisebbek és nagyobbak, volt, ahol speaker és zene szórakoztatta a futókat és a segítőket, máshol pedig kellemes, családias hangulat uralkodott, ahol csupán a váltásra váró futók és kísérők, no meg a “chipes” lányok és fiúk szurkolását meg a chipek lehúzásakor hallható csipogó hangokat lehetett hallani. Ez utóbbiak közé tartozott a dinnyésháti váltópont is, ahol a “csippantós” lányok a várakozókkal együtt hangosan és lelkesen biztatták az érkező futókat. Itt voltunk szem- és fültanúi annak a párbeszédnek a mobil wc-k előtt, mikor az egyik fülkéből kilépve egy srác azt mondta egy másiknak, hogy “nem javaslom”. Azért egy futóversenyen egy ilyen megnyilvánulás sokmindent elárul, ezek után oda inkább benyitni se mertünk. 🙂
Örömmel észleltem, hogy az eső után még mindig nem sütött ki a Nap, vagyis nem kellett tartanom a nagyon párás levegő okozta nehézségektől. Éppen kellemesnek ígérkezett az idő az 5.8 km lefutásához. Hab volt a tortán, hogy Hunor úgy döntött, hogy nem futott még eleget, ezért velünk tartott. Az indulás előtti utolsó percekben még letöltötte a Runkeeper alkalmazást is a telefonjára, de azt nem vettük észre, hogy ez alapból mérföldben méri a sebességet és a megtett távot, így végül túl sok hasznát nem vettük. Már előre örültem Hunor társaságának, mert mindig tele van energiával és mindenkit képes motiválni, és ebben most sem csalódtam. Huni, mint egy jóféle bringás kísérő, fotózott, zenét szolgáltatott, szórakoztatott minket. Legnagyobb meglepetésemre egyszercsak elértük a Kisköre Strand táblát, vagyis már közel 4 km-nél jártunk, pedig azt hittem, hogy kb. 3-nál tartunk. Ezen a váltóponton megálltunk frissíteni, de még a következő, alig 2 km-es szakasz is ránk várt, aminek a végén hatalmas szurkolótábor várt minket.
Ez úgy történt, hogy pár lelkes kiskörei ismerős és ismeretlen már hetek óta a fogadásunkra készült, ráadásul jónéhány kilométerünket is megvásárolták az adománygyűjtő kampányunk keretében. Mellettük a szüleim és a keresztszüleim érkezésére is számítottam, de jöttek további “meglepetésvendégek” is, de róluk majd kicsit később, hiszen még be se értünk.
A kellemes futóidő bejött, és áldottam is az eget, amiért tényleg nem sütött ki a Nap, mivel az út során szinte semmi árnyék nem lett volna. Egy idő után az eső is cseperegni kezdett, de ez kifejezetten kellemes volt. Az utolsó 2 km-en már többször kellett lassítanom vagy sétára váltanom, de ezzel együtt is nagyon élveztem a futást.
A befutó előtt Hunor hangosan buzdította szurkolásra a “tömeget”, szinte el se hittem, amikor legalább fél tucatnyi néző szájából hallottam a “hajrá, Orsi” biztatást. A váltóponton aztán jött a sok-sok üdvözlés, fotózás, csoportkép, miközben Dávid és Kovács Ildi már tovább is indult, ráadásul Hunornak se volt még mindig elég a futásból, így ő is velük tartott.
A családom szerintem még sose látott élőben sem futóversenyt, sem engem futni, legalábbis sokat elárult egyiküknek az a mondata, miszerint nagyon lepirulhattam a napon, miközben csak a futástól pirosodtam ki. 🙂 Energiapótlásként érkezett egy nagyobb mennyiségű Balatonszelet meg sütemény, ami jól jött a vacsoránál és a másnapi reggelinél. Az utolsó utáni pillanatban megérkeztek a nagybátyámék és az unokatestvéremék is, így még őket is üdvözölhettem, mielőtt az abádszalóki Akvárium étterem felé vettük az irányt.
Az eső ismét eleredt, így a váltásnál ismét elázott a csapat egy része. Nekünk ez volt az utolsó váltópontunk, hiszen innen Kabóca és Szili Tomi futotta végig az utolsó 23 kilométert. A csapat egy része az étteremben komplett vacsorát rendelt, úgy tűnt, hogy túl vagyunk a nehezén, mindenki vidáman készült az esti befutóra.
Mire befejeztük a vacsoránkat, már ismét gyönyörűen sütött a Nap, de egyáltalán nem volt meleg. A verseny zárásaként Tiszafüredre, a versenyközpontba autóztunk el, ahol szinte percre pontosan értük el Kabócáékat, hogy a teljes csapat közösen futhasson be a 111 km teljesítése után. Nagyon vidám, lelkesítő befutó volt, sokan tapsoltak nekünk és mindenki UTT111-es érmet kapott a nyakába. Ismét rengeteg csapatkép készült, majd átvehettük a célban mindenkinek járó jégkrémet és bort. A befutóra Juciék is kijöttek és Erika is megérkezett.
A szálláson várt bennünket a jó meleg zuhany és a finom vacsora Erika slambuca, házikolbásza és szilvalekváros sütije formájában. Többen úgy éreztük, hogy legalább a kétszeresét ettük meg annak, amit napközben lefutottunk. 🙂
Este a szokásos programokkal telt az idő: evés, ivás, beszélgetés, az élmények elmesélése, a nap közös értékelése és némi poénkodás. Úgy tizenegy felé aztán mindenki elszállingózott aludni, hiába, elfáradtunk.
A másnapra vonatkozóan korábban nagyobb szabású terveink voltak. A strandoláshoz nem volt éppen ideális idő, bár délre elég meleg lett, a poroszlói Ökocentrum pedig valahogy nem csábította a csapatot, így végül egy kiadós reggeli és pakolás, majd egy finom fagyi után Budapest felé vettük az irányt, mivel Tominak még vissza kellett vinnie a buszt Székesfehérvárra. Reggeli közben megnéztük a hivatalos időeredményeinket is. Kiderült, hogy a kb. 300 csapatból a 153. helyezést értük el, vagyis a középmezőnyben értünk célba, amivel mindannyian elégedettek voltunk.
Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki a LÁSS csapatában hozzájárult ehhez a hétvégéhez! Mindenek előtt köszönet Dávidnak a sok-sok logisztikáért és szervezésért, amiben most se volt hiba! Köszönet Katának a nagyszerű közös futásért és Hunornak a második szakaszon nyújtott motiváló kíséretéért! Köszönet Szili Tominak, Mapetnek és Nórinak az autók vezetéséért, illetve az összes látó segítőnek a nekünk nyújtott sok-sok segítségért! Köszönet Erikának a finom vacsoráért és a reggeli körüli hatalmas aktivitásáért! Köszönet mindazoknak, akik a kilométereink megvásárlásával támogatták az UTT111-en való részvételünket és ezzel a LÁSS tevékenységét! És természetesen köszönet a szervezőknek ezért a nagyszerű versenyért!
Jövőre is megyünk!
Forrás: Németh Orsi blogja

Oszd meg másokkal is!

Szóljunk hozzá