jógatábor

Beküldve ide: Hírek | 0

2014. óta egyetlen nyár sem múlhat el LÁSS jógatábor nélkül, képzeljétek, idén már a hetedikre kerül sor!
A jógatábor közege, ahogy a LÁSS általában, rendkívül családias és befogadó, idén is várjuk az újoncokat, illetve azokat, akik sok év kihagyás után újra csatlakoznának hozzánk.
A LÁSS jógatábor egy igazán bensőséges, már-már családias, a testet egyszerre megdolgoztató és ellazító, a lelket és a szellemet pihentető, a húst nélkülözni képes és hajlandó és az új ízeket kedvelő résztvevők számára ráadásul gasztronómiai élményekben is gazdag program.
Mivel 2019-ben osztatlan sikert aratott a tábor új helyszíne, ezért már szeptemberben lefoglaltuk a 2020-as táborra is. A Malom Vendégház a Dunakanyar egyik értékes kiránduló- és pihenőhelyén, Dömösön található, Budapesttől 45 kilométer távolságra. A vendégház a Rám-szakadék felé vezető turistaút mentén, a Malom-patak partján, erdei környezetben, de mégsem a világ végén fekszik. Információk a helyszínről a
vendégház oldalán
A 2020-as tábor az elmúlt évektől eltérően, szintén közkívánatra, öt napig tart!
Időpont: 2020. augusztus 13-17. (csütörtök délelőttől hétfő délutánig!)
A leutazás Dömösre közösen, menetrend szerinti busszal történik, lehetőség szerint mindenki igénybe veheti a látássérülteknek és kísérőiknek járó 90%-os kedvezményt. A buszmegállótól rövid séta – alig 1 kilométer – a vendégház, amit a háziak azzal könnyítenek meg, hogy a cuccainkat, illetve igény esetén az erre nem vállalkozókat autóval beszállítják a szállásra.
A táborban most is biztosított lesz a teljes ellátás: szállás ágyneművel, napi háromszori étkezés + egy gyümölcs uzsonna. Az ebédet az új helyszínen, a már kitapasztalt, jól felszerelt konyhában is közösen főzzük, és mivel a táborban nem fogyasztunk húst, viszont sok zöldséget eszünk, szükség is van a közös munkára ezek megtisztításához és előkészítéséhez, illetve természetesen a mosogatás is a mi feladatunk, bár itt már mosogatógép is van.
A tábor napirendje is a megszokott lesz: napi két jógafoglalkozáson van lehetőség részt venni, az egyik reggel fél nyolckor, a másik kb. délután ötkor kezdődik és közel kétórásak. Ezenkívül délelőtt tartunk egy kb. másfél órás foglalkozást, ami szintén a jógához kapcsolódik, de nem kizárólag gyakorlást jelent, illetve este is van egy közös beszélgetés vagy meditáció. A foglalkozások közötti időközökben vannak az étkezések, illetve délutánonként csendes pihenő és hosszabb-rövidebb közös séta vagy beszélgetés egészíti ki a programot. Mivel közvetlenül a túraútvonalak szomszédságában vagyunk, ezt a lehetőséget ki is használjuk és többször is nekivágunk majd az erdőnek, már ha az időjárás is úgy akarja.
A tábort a hagyományoknak megfelelően Istók és Kriszta, a Lássból már jól ismert jógaoktatók vezetik, de remélhetőleg más oktatók is tartanak majd órát, ahogy megszokhattuk eddig.
Jelentkezni ezúttal is Németh Orsinál tudtok a
nemeth.orsi83@gmail.com
E-mail címen.
Jelentkezési határidő: 2020. február 22. szombat.
A részvételi díj: 48400 Ft., ami tartalmazza a négy éjszaka szállást, a napi háromszori étkezést csütörtök ebédtől hétfő ebédig, illetve naponta gyümölcs uzsonnát, emellett pedig a jógaoktatás költségét. A részvételi díj nem tartalmazza az utazási költséget, a jegyeket induláskor vesszük meg, ami a helyszínen fizetendő.
Jelentkezésetek akkor válik érvényessé, ha a részvételi díjból 20.000 Ft. előleget befizettek legkésőbb március 10-ig. Május 1-jét követő lemondás esetén az előleget nem áll módunkban visszafizetni, de ha nem tudnál eljönni valamilyen okból (reméljük, nem lesz ilyen), magad helyett beszervezhetsz valakit.
A befizetésre készpénzben vagy utalással van lehetőség, jelentkezéskor írjátok meg, melyik módot választjátok és akkor egyeztetjük a továbbiakat.
Ha valakinek egyik opció sem megoldható, akkor arról szintén a jelentkezéskor egyeztetünk. A részvételi díj fennmaradó része a táborban, szintén készpénzben fizetendő!
Mivel a résztvevők létszáma most is korlátozott (az oktatókkal együtt max. 20 fő), ezért az előleg befizetések sorrendje dönt, tehát annak a jelentkezése válik érvényessé, aki az előleget is befizette.

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük