– Hogyan lehet vakon síelni?
– Síléccel!
A síelés volt az a sport, amit már sokszor ki akartam próbálni, de eddig még sose volt rá lehetőségem. Épp ezért nagyon belelkesültem, amikor felvetődött, hogy a LÁSS (Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete) egy síelős hosszúhétvégét szervez. A Telekomnak hála az anyagiak is a lehető legkisebbre csökkentek, de az oktatók még így is teljesen ingyen vállalták az oktatást, amiért nagy köszönet jár nekik! Ezen kívül a K2 síbolt ingyen biztosította a felszerelést számunkra, ami úgyszintén nagy segítség volt. Mivel a feltételek ennyire jók voltak, így tíz oktatóval mehettünk ki tízen látássérültek. Az oktatók közül négyen a K2, ketten pedig a Snowline csapatából tiszteltek meg jelenlétükkel.
A síelés Ausztriában, Grebenzenen volt. Csütörtök délután a felszerelés felpróbálása és egy rövid ismerkedés után autóba ültünk, és nekivágtunk az útnak. Meglepően gyorsan odaértünk, bár az is lehet, hogy csak a jó társaság miatt éreztem így. A szálláshely elfoglalása után bemutatkoztak az oktatók, és megtudtuk, hogy ki melyik oktatóval fog együtt síelni az elkövetkezendő három napon.
Másnap reggel a sípálya aljában megismerkedtem a síelés alapjaival. Első körben csak a léccel való közlekedést tanultam, de később már a tanuló pályán is próbálkoztam.
Azt mondják, hogy minden kezdet nehéz, a síelésnél ez biztos így van. Legalábbis nálam így volt… Épp ezért nagy köszönet jár Adrinak (az oktatómnak), aki a sokadik rontásom után is ugyanakkora lelkesedéssel magyarázott, és elemezte a hibáimat. Azért nem volt annyira rossz a helyzet, a második nap már nem a tanuló pályán, hanem eggyel nagyobb fokozatún próbált beavatni a kanyarodás rejtelmeibe. Ekkor hol előttem, hol mögöttem, de volt, hogy mellettem jött, és adta a különböző instrukciókat. Az igazi áttörést a harmadik (vagyis az utolsó) napon éreztem, amikorra már esés nélkül sikerült szlalomozva lejönnöm a meredek lejtőn.
A közel négy nap alatt a síelés mellett rengeteget nevettünk, így nem volt időm unatkozni. Az egyik fárasztó nap estéjén az oktatók túszul ejtették Zitát (az egyik látássérült lányt), ezért nekünk megadott szavak felhasználásával felszabadító verset kellett írnunk. Már az ötlet maga nagyon jó volt, de mi úgy gondoltuk, hogy mi is szeretnénk szórakozni egy kicsit. Épp ezért a vers megírása után mi is ejtettünk egy túszt, így az oktatóknak egy dalt kellett költeniük, hogy kiszabadítsák, amihez természetesen megadtunk pár szót, iránymutatóként. Egy spontán ötlet nyomán, miután ők elénekelték a dalt, bekötött szemmel fel kellett menniük az emeletre megkeresni az általunk fogvatartott túszt. Természetesen, míg ők vakon megbíztak bennünk, mi vakon vigyáztunk rájuk (muszáj volt, mivel másnap is volt még síelés), így a feladatot sikeresen teljesítették.
Ezek után már nem is meglepő, ha azt mondom, hogy nagyon jól éreztem magam. Egy újabb nagyszerű élménnyel lettem gazdagabb, úgyhogy az biztos, hogy ha lesz rá lehetőség, jövőre sem fogom kihagyni!
Ócsvári Áron
Vélemény, hozzászólás?