„EALB – mit takarnak ezek a betűk?” A kérdés jogos, a válasz pedig:
Europe Around Lake Balaton, avagy Európa a Balaton körül. Hogyan lehetséges ez? Több módon is, de a mi értelmezésünkben öt európai ország – Németország, Spanyolország, Franciaország, Románia és Magyarország – látássérült és látó fiataljai tandemkerékpárokon megkerülték a Balatont.
…hogy is volt? Valamikor a hideg téli napok egyikén arról ábrándoztunk, milyen jó is nyáron, amikor bringázhatunk a napsütötte balatoni bringakörúton… De miért is ne oszthatnánk meg ezt az élményt másokkal? Így esett, hogy a LÁSS (Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete) meghirdette a programot és pályázatot adott be a Mobilitáshoz a Fiatalok Lendületben Program keretében. A kiadó helyek hamar beteltek, mindenki nem is került be, aki szeretett volna. A pályázat is sikeres volt.
Így aztán nem volt más hátra, mint a pontos részletek megtervezése, megszervezése. Nem bizonyult sem nehéz, sem könnyű feladatnak. Nem volt nehéz, mert tudtuk, mit szeretnénk, és pont ettől nem volt könnyű, mert a lehetőségek nem mindig a mi akaratunkat szolgálták. De szépen lassan összeállt minden: napi távok, szálláshelyek, étkezések, egyéb programok, bringák, magyar résztvevők csapata, látó sofőrök csapata, utazás, szállítás, pólók és biztos van, ami kimaradt a felsorolásból.
Egy hónappal a program kezdete előtt tartottunk egy előkészítő hétvégét. Minden résztvevő országból a csoportvezető és egy csoporttag vett részt ezen az eseményen. Itt megtudhatták a program részleteit, mire kell figyelni, milyen fontos előírások vannak, mit kell hozni, stb.
Nagyon gyorsan eltelt az egy hónap és június 30-a lévén, máris megérkezett minden résztvevő lelkes bringás. Rövid budapesti tartózkodásunk alatt gyors bemutatkozások, ismerkedés, alvás, csapatépítő játékok, elsősegély oktatás, ebéd és már a vonaton találtuk magunkat, ami Siófokra vitt minket. Mivel vinnünk kellett néhány tandemet magunkkal, nem akármelyik vonattal mehettünk, így páran Siófokról már a tandemek hátán gurultak a szállásig, a többiekkel még egy megállón át élvezhettük a MÁV nyári szaunáját. A szállást viszonylag gyorsan bevettük, ami a régi letűnt idők hangulatát árasztotta felénk – magyarul szocreál stílus. Ráadásul az egész szálloda tele volt oroszokkal, így rengeteg orosz felirattal és hanggal találkoztunk. Itt csatlakoztak még páran a csapathoz, akik az előző nap délutánján kezdődött és aznap délelőttig tartó UltraBalaton 212 km-es távját futották végig váltóban. Gyorsan túl voltunk a vacsorán, amiről nem mondhatnánk, hogy ez volt álmaink netovábbja, aztán kerestünk egy alkalmas helyet, ahol az EB döntőt megnézhettük. Miután a spanyolok győztek és ismét ők lettek Európa legjobb focistái, arra gondoltunk, még megmártózhatnánk a Balatonban, ki-ki meddig, vérmérséklettől függően, ha már ott vagyunk…
Pár óra alvás és reggeli után előkerültek a tandemek, a leendő sofőrök és utasok, majd osztozkodás, ki, kivel, melyik bringán és állítsuk be, próbáljuk ki, jó lesz, mit vigyünk magunkkal… Többeknek már nagy rutinja volt a tandemen, néhányan még nem sok tapasztalattal rendelkeztek. Erre próbáltunk áthidaló segítséget találni.
A kellőképpen lelkes csapat 16 tandembringával nekivágott az első majd’ 60 km-es szakasznak. A kísérő mikrobusz hozta mindannyiunk csomagját, így csak pár személyes holmit és vizet kellett vinnünk magunkkal. A könnyebb haladás érdekében 4 csapatot alakítottunk, így tekertük végig a déli partot. Ki könnyednek, ki nehezebbnek tartotta a tempót, a meleget viszont mindenki egyformán melegnek érezte. Az időjárás végig kegyes volt hozzánk, talán túl kegyes is, egész héten 35-38°C melegben tekertünk és csobbantunk a tóban. Nem volt ez másként az első napon sem, Balatonbogláron a part mentén néhány fa árnyékában piknikeztünk ebédidőben, majd a strand felé vettük az irányt. Két csapat csak később csatlakozott hozzánk, mert még viszonylag korán kaptak egy defektet, aztán a szerelésben még inkább kimelegedve még csobbantak is egyet. A víz is olyan meleg volt, amilyet még eddigi balatoni látogatásaim során soha nem tapasztaltam. De azért mégis hűsített rajtunk valamicskét. Még várt ránk huszonpár kilométer tekerés. Ez már nem ment mindenkinek olyan lelkesen, mint az elején. De róttuk az utat, tartottuk egymásban a lelket, bíztattuk a többieket, míg végül megérkeztünk Balatonmáriafürdőre, ahol nagyon különleges szállásunk volt. A Regens Wagner Vendégházban nem csak a nyaralók szállnak meg, állandó lakói is vannak, akik valamilyen fogyatékkal élnek. A vendégházat ők tartják rendben, takarítanak, ápolják a kertet. Még egy kis hajtogatott papírvirággal is kedveskednek a szállóvendégeknek, amit a párnájukra tesznek. Vacsora utáni program is volt játékkal. Egy quiz által megtudhattuk, ki mit tud Magyarországról, létezik-e Balatonlángos nevű település, mennyire vannak otthon a magyar sportban, mennyire sós a „magyar tenger”, milyen mondatokat szükségszerű tudni a magyarországi túléléshez. A csapatverseny végén mindenki kapott egy kis Chio terméktámogatást Hosszú nap volt, gyorsan aludni tért mindenki.
Hamar reggel lett, reggeli után útra-készre állítottuk a paripákat. Az M1 Balatoni nyár című műsorának nyilatkoztunk, majd útnak eredtünk. A napi táv nem volt olyan sok, csak 35 km. Nem volt minden önös cél nélküli ez a táv-választás. Az útvonal magáért beszél: Balatonmáriafürdő-Keszthely-Hévíz… és itt meg is állnék kicsit, nem eltévedésről van szó, bár Keszthelyen keveregtünk kicsit, valóban a Hévízi-tó volt a pihenő és ebéd színhelye. Minden csapat befutott és természetesen a tóban fürdés sem maradhatott ki, mint Európa egyik legnagyobb látványossága. A meleg mindenkire más-más hatással volt, néhányan aludtak a parton, hűsöltek a büfében, páran verset költöttek a tóban – spanyolul. Nem mindennapira sikerült Aztán elérkezett a továbbindulás ideje és tekertünk még egy kicsit, vissza Keszthelyre, majd tovább Gyenesdiásra. Nem volt eseménytelen ez a szakasz sem, megint volt egy defekt, amit javítani kellett. Így páran kicsit leszakadtunk a mezőnytől, aszalódtunk kicsit a napon, életre kelt a bicikli és mi is befutottunk a kempingbe. A nem mai építésű kemping egy meglepetést mégis tartogatott számunkra. Egy medence volt a területén, ahol a Copacabana beach-hez hasonlóan a vízben bárszéken üldögélve kortyolhattuk italainkat, majd újra mártózhattunk a vízben. Persze ez is amolyan magyar módra, nem olyan nagy, nem olyan színes, de a miénk Az italokat is a fiúk hozták a közeli boltból, mert a bár nem működött… Jól mulattunk, lelazult a nap fáradsága mindenkiben. Aztán vacsora következett, igazi magyaros a csárdában, vagy a kiírás szerint tscharda
Néhány viharfelhő hűsítette a levegőt, de eső mégsem volt. Többen is a parton folytattuk az estét, beszélgetéssel, zenehallgatással, a hullámok csapkodta kövek nézegetésével, iszogatással, a bátrabbak fürdőzéssel is.
Kicsit később ismét reggel lett, a hajnali viharnak nyoma sem volt, összeszedelőzködtünk, irány a szomszédos étterem reggelizés céljából és start… de nem bringával – még… Egy vitorlás hajóval volt szerencsénk bejárni a Balatont. Nagyon meleg volt, szél egy szál se, árnyék a fedélzeten a nullával egyenlő, mi meg aszalódtunk. A vízen ringatózás az jó móka volt, simult az arcom a nyugalom hajóján… Másfél óra múlva kikötöttünk. Huni is visszaért a tévés szereplésről. Egy laza keksz-gyümölcs feltöltődés után nekivágtunk a hegyeknek. Ezek is amolyan hegyecskék inkább, de bringával feltekerni nem is olyan könnyű vállalkozás az ember lányának. Két nap alatt felmértük az erőviszonyokat, így új csapatokat alakítottunk. A haladó, a tempós és a szökevény csapatok indultak el a 35 km-es távon. Nekem volt szerencsém a szökevény csapatban tekerni. Ezért érdemes élni és biciklire ülni! Jó tempót mentünk, alig álltunk meg, néha ittunk kicsit, egyszer megálltunk egy hosszabb – 20 perces – frissítésre egy kisboltnál, ahol felvásároltuk a hideg üdítők majdnem teljes készletét. A meleggel, a hegyekkel és magunkkal megküzdve érkeztünk meg Révfülöpre. Gyümölccsel és sütivel vártak minket és az elmaradhatatlan Ave vízzel. (Ezt is terméktámogatásként kaptuk.) Pihentünk kicsit a majdnem hűvösnek mondható szobákban, majd megérkeztek a többiek is szépen sorban. A haladó csapat majdnem vacsorára ért be, de mindenki sikeresen túl volt a hegyeken. Vacsora után mártóztunk a Balatonban, hogy jól lehűljünk. Előkerült egy labda, amivel játszani kellett A naplementét a tóból szemlélhettük, majd pár palacsintával később a szállásunkon folytattuk az eszmecserét.
Reggel minden a szokásos módon indult, így bringáink is. Egy-két emelkedő az elején felébresztette izmainkat, majd majdnem teljes síkon jutottunk el Csopakig. De ne rohanjuk annyira. Ebéd útközben Balatonakaliban a Kikötő étteremben, ami stílusosan a kikötő mellett áll. Könnyű gulyásleves palacsinta ebéd, pihenés a strandon, csobbanás a vízben. Újabb labdajáték, majd ismét nyeregbeszállás és irány Csopak. Ezen a szakaszon kipróbálhattam, milyen egyedül egy tandemmel kerekezni. Az első pár méter furcsa volt, nem találtam a súlypontomat, de előbb-utóbb meglett. Érkezés után vad dinnyézésbe kezdtünk, ezzel hűsítve magunkat. Kicsit felfrissítve magunkat elindultunk vacsoránk színhelyére. Nem kapkodták el a dolgot, akkor kezdték el kipakolnia a padokat az asztalok mellé, amikor odaértünk. Némi szél kerekedett, végig attól tartottunk, a nyakunkba ömlik az eső, de ez szerencsére nem történt meg. Az éhségtől elcsigázva vártuk a vacsorát, ami nagy sokára megérkezett. Visszasétáltunk a szállásra, majd egy kisebb csapattal lementünk a partra, hogy hangoskodásunktól megkíméljük a pihenni vágyókat. A társaság igen jól érezte magát
Reggel kevésbé, mert korán kellett kelni. 8-kor indulni kellett, mert pihenő nap lévén, Tihanyba a Kaland-szigetre látogattunk el, természetesen biciklivel. Itt még a nyitás előtt vártak minket a minél zökkenő-mentesebb haladás érdekében. Hú, ez volt ám a kaland! Akadálypályák, mászópályák, csúszópályák hada, mindez nyolc méter magasban! A biztonsági és használati szabályok után mindenki nekivágott a pályáknak. Két óra alatt mindent ki tudtunk próbálni, akár többször is. Megfelelő mennyiségű adrenalint és endorfint termelve indultunk el ebédelni. A bringákat a kalandparkban hagytuk, a minibusszal felszállingóztunk az étteremig. A hét legjobb étkében és kiszolgálásában volt részünk. Visszafelé gyalog mentünk, majd 5 km-t. Le is dolgoztuk az elfogyasztott kalóriákat. Közben megnéztük Tihany nevezetességeit, a panorámát, majd feltűnt, nincs meg hiánytalanul a csapat. Keresésbe kezdtünk, telefonálások, a megtett útvonalon vissza, a csapat többi része áll és vár… Egyszer csak meglett a két „elveszett”. Megtettük a maradék utat és mindannyian arra vágytunk, hogy a felettünk gyülekező felhőkből csak egy kis eső essen ránk… Megkönnyebbülve szálltunk nyeregbe, hogy már csak 10 km és mehetünk strandolni. Így is lett Közben történt egy-két baleset és betegség. Így bokasérülést kellett ellátni, egy másikat már röntgeneztetni és egy gennyes mandulagyulladást is sikerült begyűjtenie az egyik francia lánynak. Mindenki megfelelő ellátást és gyógyszert kapott, de biciklire már nem vágytak.
A strandon újabb labdajáték vette kezdetét, majd újat tanultunk és végül egy teljesen újat alkottunk, aminek szabályait néha változtattuk. Az volt a játékszabály, hogy nem eshet le a labda, valakinek mindig bele kell érnie kézzel és számoljuk, hány érintésig marad a levegőben. A különlegessége az volt a játéknak, hogy aki beleért, a saját anyanyelvén mondja a számot. Természetesen ez nem nagyon ment, mert az idegen hangzású számot vagy kihagytuk, vagy annyira koncentráltunk a számokra, hogy a labdát hagytuk el… Szóval maradtunk az angolnál, ami a számolást illeti. Mindig újabb határszámot tűztünk ki magunk elé, amit egyre nehezebben értünk el, de ha sikerült, annak nagyon örültünk, legalább annyira, mint a magyar vízilabda-válogatott a győzelmeinek. A vacsora ígérete csalt ki bennünket a vízből. Visszaérve grill-partyba csaptak át az események. Virsli, grillkolbász, cukkini, ebédről maradt pizza újra sütve… Mmm. Beszélgetés, iszogatás zárta az utolsó balatoni estét.
Reggel még korábban kellett kelni, mint előző nap. Arra készültünk, hogy hétkor elindulunk, aki még le szeretné tekerni a maradék majdcsak 50 km-t. Néhányan nem vágytak már rá, elfogytak. Ők visszavonatoztak Pestre és a szállodában pihentek. A bringás csapat a hajnali kelést követően reggelizett, majd indult. A terep már igazi kihívást nem jelentett, az egyetlen emelkedő is kimaradt, mert a Magaspartot levágtuk a KlubAligán keresztül. Új útitársam volt, Huni. Amikor úgy egy órányi tekerés után teljesen felébredtem és magamhoz tértem, még éneklésbe is kezdtünk Azt nem tudjuk a többieknek ez mennyire nyerte el tetszését, mindenesetre nem szóltak… 11 óra körül már a siófoki McDonald’s parkolójában ültünk és hamarosan a választott menünket fogyasztottuk. Már csak pár kilométer maradt hátra, hogy befejezzük a teljes Balaton-kört, így visszatekertünk indulásunk színhelyére a szálloda elé. Gratuláltunk egymásnak a kör megtételéhez, fotózkodtunk, majd összepakoltunk mindent, bringákat az utánfutóra, fürdőruhát vettünk és egy utolsó mártózásra indultunk. A vonaton hazafelé ismét szaunáztunk, aléltan ültünk össze-vissza talált helyeinken. Néhányan a biciklikkel utaztak a kerékpárszállító kocsiban és talán ott volt a legjobban kibírható a meleg. Visszajutott mindenki a szállodába, felfrissült, majd vacsoráztunk és még egy búcsúitalra beültünk egy sörözőbe. Ezután elköszöntünk egymástól és ki-ki ment aludni, vagy bulizni a pesti éjszakába ízlése szerint…
Felejthetetlen élmény volt, azt hiszem, ezt mindannyiunk nevében mondhatom. Korábban is tekertem már körbe a Balatont, fizikálisan tudtam mire számítsak. Izgultam, hogy egy ekkora csapattal milyen lesz, de felesleges volt izgulnom. Minden flottul ment. Még csiszolásra szoruló nyelvtudásom is élénkült, mert a társaság élénkítette Életem nagy élménye volt – ez is… Köszönöm mindenkinek!
Baráth Anita
Vélemény, hozzászólás?