Sok dolgot szeretek az életben, mint például a nyarat, a Balatont, a jó társaságot, amit pedig leginkább, az a biciklizés. Ha egy bringán ülök, úgy érzem, nem is lehetnék jobb helyen a világban. Ebben a pár napban ezt kaptam töményen a nap majd’ minden percében. Azért sem volt kérdés számomra, hogy részt vegyek ezen a programon, hiszen tavaly is jó buli volt. A Mozdulj! Egyesület szervezésében vettünk részt egy majdnem Balaton-kerülésen.
A szombat reggeli indulásnál nagy volt a nyüzsgés, ki kivel megy, melyik tandembiciklin, milyen is az a kényelmes beállítás, hogy kell ketten menni egy bringán…
Aztán elindultunk. Mi Tomival összeszokott párosként hamar a sor elején találtuk magunkat, az útviszonyok jó tempót tettek lehetővé. A mezőny hamar szóródott, mi a szökevény csapatot erősítettük. A jó hangulat közben nem hagyott alább, jókat beszélgettünk, poénkodtunk egymással. Egy-egy találkozási ponton a többiekkel is megosztottuk élményeinket, meghallgattuk másokét is.
Este Mimike szenzációs paprikás krumpliját ehettük, finom borokat ihattunk utána és a társaság folytathatta az ismerkedést. Sokan nem ismertük előtte egymást, így volt miről beszélgetnünk.
Aztán másnap jöttek a hegyek, vagyis mi mentünk a hegyekre. Több csapatban tekertünk el Badacsonyig, ott vártuk be egymást. Néhányan úgy tervezték, hogy ők inkább kimaradnának ebből az emelkedős szakaszból, de két sikeresen teljesített etap után úgy gondolták, oda nekik az összes emelkedőt A tekeréstől és a sikertől felszabadult adrenalin és endorfin mindenkinek kiült az arcára, igazi, őszinte mosoly formájában, ragyogó keretben… Mondhatnám, ezért érdemes bringázni. Bár én ezt már régóta tudom, ezért is ragadok meg minden tekerési lehetőséget.
Az esti grill-party és borkóstoló segített lelazítani a napi fizikai fáradságot.
Az utolsó nap két szakaszból állt. Tihanyban áldást kaptunk a túránkra az apátságban, majd csobbantuk egyet a strandon, némi labdadobálással egybekötve. A kompolást követően a csapat harmada még letekerte a befutót. Ezt már csak szép kényelmesen, városnézős-beszélgetős tempóban. Vagyis majdnem, mert az András büfében tankoltam egy kis plusz energiát és az utolsó kilométereken rendesen szétcsaptuk magunkat. Így lett szép keretes a tekerésünk tempója, ahogy kezdtük a rádpusztai bekötőúton, úgy is fejeztük be.
Örülök, hogy találkoztam a tavalyi csapat egy részével és annak is, hogy új lelkes bringázók csatlakoztak. Egy dologra kell vigyázni, hamar függővé lehet válni. Már várom a következőt. Mikor is megyünk?
Vélemény, hozzászólás?