Vakfoci beszámoló a belgiumi felkészülési tornáról

Beküldve ide: Beszámolók | 0

Olvassátok szeretettel Almádi Csaba beszámolóját a belgiumi hétvégéről, ami cseppet sem volt átlagos, sőt Csabi első külföldi szereplése volt!

Belgiumi élménybeszámoló

A LÁSS vakfoci csapata nemzetközi felkészülési tornán vehetett részt 2017. Június 23 és 25 között Belgiumban. A csapat hétvégéjéről, a mérkőzésekről, illetve
a tapasztalatokról egy friss debütáns tolmácsolásában igyekszik mesélni ez a kis beszámoló.

2017. Május derekán, egy, az átlagosság tökéletesen egyen szürke köntösébe burkolózó hétköznap estén szemernyi habozás nélkül adtam igenlő választ a kérdésre,
miszerint volna-e kedvem a vakfoci csapattal tartani Belgiumba, ahová egy felkészülési tornára hívták meg a csapatot. Noha a kérdés eléggé váratlanul ért,
hiszen még csak kb. 3 hónapja kezdtem járni az edzésekre. Ezután a szervezés hatékonyságának magasiskolája következett, és mindösszesen 2 nap múlva már
az utazás pontos részletei is kikristályosodtak. A 8 fő, aki részt vett a megmérettetésen: a csapat edzője Benedek Ricsi bácsi, a guide Kékesi Katinka,
a kapus Nagy Atesz, illetve a további játékosok: Forgács Szabi, Orbán Szabi, Tóth Gábor, és szerény személyem, Almádi Csaba.

0. nap: kiutazás és Marci magángépe

A kiutazást megelőző napokban egyetlen változás fodrozott néhány aprócska hullámot a készülődés nyugodt állóvizén. A csapattal tartott végül plusz egy
játékos, Csányi Marci is. Részvételi szándékának utólagossága miatt viszont az utazást neki magának kellett megszerveznie. Elérkezett a csütörtök (Június
22), és hipp-hopp, máris a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren találtuk magunkat. Minden gördülékenyen haladt, már a kapunyitásra várakoztunk, mikor éles
szemű guide-unknak, Katinkának felkeltette a figyelmét egy kicsiny, ámbár cseppet sem jelentéktelenapróság. Észrevette, hogy Marci egy másik gépre foglalta
a jegyét. Ugyanis a mi gépünkkel szinte egyazon időpontban, 5 perccel később, egy másik járatot is indít a légitársaság, amivel utaztunk. Marci jegye pedig
az 5 perccel később induló gépre szólt. Ez lett volna azonban a kisebbik gond, a nagyobbik baj az volt, hogy Marciék a foglaláskor nem jelezték, hogy látássérült
utasról van szó. Volt tehát nagyjából fél óránk megoldani a problémát, hogy Marcinak legyen egy segítője –aminek szükségességét a repülőjegyén nem jelzett
– akivel majd fel tud szállni a gépére, mert közülünk nem tud senki segíteni neki. Szerencsére – annak ellenére, hogy a „köztes zónában” lévő reptéri alkalmazottak
alapvetően csekély számban fordulnak elő – sikerült egy hölgyet találni, aki némi rémülettel az arcán megejtett néhány telefonhívást, és végül is sikerült
Marcinak egy kísérőt szerezni. Közben főleg időjárási anomáliák miatt mindkét gép késett, így több mint egy órával a tervezett időt követően tudtunk csak
felszállni. Marci „magángépe” viszont rejtélyes módon a menetrend ellenére nem hogy 5 perccel utánunk, hanem még a mi gépünk előtt felszállt. A repülőút
zökkenőmentes volt, és úgy tűnik a mi Marcinknak Brüsszelig ér a keze, mert nem elég hogy a későbbi gépe beelőzte a miénket, még egy kisbuszt is intézett
nekünk, amivel közvetlen az éppen leszállt gép mellől a csapatot befuvarozták a terminál épületéhez. Itt fogadtak minket a belga szervezők, akik a reptérről
két kisbusszal, mintegy 30 perc alatt a szállásunkra vittek. Itt megemlíteném a szervezők jófejségét, akik dacára a kései időpontnak, kerestek egy éjjel-nappalit,
és szereztek nekünk hideg vacsorának valót. Apró figyelmesség hajnali fél 1 tájékán, de nagyon nagyra értékeltük!

1. nap: egy szupermarketezés és a nyitómeccs

A szállásunk a Charleroi reptértől kb. 30 percnyi autóútra található Loverval városában, a könnyen megjegyezhető Centre sportif Adeps de la Ferme du Château
névre hallgató sportközpontban volt. Ezen létesítmény – többek között – számos sportpályából, és egy kis hotelből áll. Itt foglaltuk el a kétágyas szobáinkat,
melyek korrektül kielégítették minden igényünket. Az ágyak kényelmesek voltak, továbbá minden szobához tartozott saját fürdő- és mellékhelyiség is.

A délelőtti boltvadászatot a Google Maps támogatta, ugyanis tőlünk 200 méterre jelzett egy „ALDI”-t. Gondoltuk akkor nincs más hátra, túl kell esnünk a
kötelező belga sör, és csoki vásárláson. El is indultunk, de kellemes kis sétánk céljánál nem hogy „ALDI”, de legalább egy abszolút magánháznak kinéző
épület foglalt helyet. Néminemű tanakodás után, még mielőtt a tulaj esetleg a portája védelmében egy sörétes puskával mutathatta volna meg a helyi bolt
irányát, a továbbállás mellett döntöttünk. Innen egy hosszabb sétát és néhány indokolatlan kitérőt – követően utunk és megpróbáltatásaink végét siker koronázta,
mely egy szupermarket képében manifesztálódott valahol a városka központi részén. A sikeres bevásárlás után, immár az okostelefonos térképek – ez esetben
megbízható – iránymutatásával kevesebb, mint fele annyi idő alatt visszajutottunk a szállásra. A délutánt pihenéssel, illetve egy aránylag korai, 5 órai
vacsorával töltöttük, ahol csak a kedves honfitárs konyhásnéninek volt köszönhető, hogy azt is tudtuk, mit is eszünk valójában.

Este 8-kor következett az első mérkőzésünk, ahol is a Belga válogatott volt az ellenfél. 7 óra körül már kimentünk a pályára, hogy bemelegítsünk, és gyakoroljunk
kicsit. Meglepődve láttuk, hogy a pályát felfújható palánk veszi körül. Ez többeknél akkora hatással volt a bennük élő gyermekre, hogy azonnal, és leküzdhetetlen
lelkesedéssel elkezdtek gyakorolni, persze a puha palánkok hathatós bevonásával. Aztán egyszer csak megérkezett egy belga szervező, és felvilágosított
minket, hogy amennyiben szeretnénk rendes pályán is gyakorolni, akár át is mehetünk a kicsit odébb található hivatalos pályára, ami rendes fém palánkkal
van körülvéve, és ahol egyébként a mérkőzések is lesznek.

Mialatt a pálya mellett csereként hallgattam a mérkőzés felvezetéseként szolgáló játékosok bemutatását, majd Belgium, és Magyarország himnuszát, arra gondoltam,
hogy mennyire jó, és megtisztelő itt lenni, Magyarországot képviselni, és majd játékosként átélni az első perceket a pályán és összességében az első „igazi”
mérkőzést. A pálya körül számos belga szurkoló buzdította az övéit, és teremtett meccs-hangulatot. Merengésemből a kezdő sípszó rántott vissza a valóságba,
ahol máris zajlott a mérkőzés. Csörgött a labda – meg gyakran a palánk is a játékosokkal való gyengéd találkozásoktól, – harsogtak az utasítások, és buzdítottak
a drukkerek. A Belga csapat gyors, több passzra, és centerre épülő játékstílusban játszott, ami hatékonyabbnak bizonyult a mi kissé hagyományosabb játékrendszerünknél.
A mérkőzésen én is lehetőséget kaptam, egy rövid időre támadóként állhattam be, ami nagyon nagy élmény volt. Bár túl sokat nem sikerült hozzátennem a csapat
eredményességéhez, megtapasztalhattam, hogy milyen is egy éles meccs hangulata apályán belülről, mennyire kemény is az ellenfél téthelyzetben, illetve
hogy a belga játékosok mennyire gyorsan képesek egy támadás után visszafutni védekezni, ezzel próbálva megakadályozni, hogy én mint támadó érvényesüljek.
A küzdés, és hajtás ellenére a belgák jóval eredményesebbek voltak, és bár olykor a szerencse is segítette őket, megérdemelten győztek le minket. Ugyanakkor
a 7-0 arányú győzelmük talán nem tükrözi hűen a játék képét. A mérkőzést követően azonban semmi okunk nem volt a csalódottságra, hiszen ez a belga csapat
2 hónap múlva mégis csak az Európa-bajnokságon fog szerepelni. A mérkőzés tanulságait az este folyamán aztán még egy belga „gyógy” sör mellett – szigorúan
a regenerációt szem előtt tartva – átbeszéltük.

2. nap: Irgalmatlan győzelem, tisztes helytállás

Felvirradt belgiumi kalandunk második napja, melynek délelőttjén egy Ír válogatott elleni mérkőzés várt ránk. A felvezetés és a kezdőcsapatunk hasonló
volt a tegnapihoz – én a cserék között álltam készen a bevetésre, – csak a szurkolók létszáma csökkent le drasztikusan. A mérkőzés képe azonban teljesen
más volt, két egyenrangú ellenfél küzdött a pályán, azonos felállásban és taktikával. Mi támadtunk többet, ezáltal több helyzetünk is volt, de az Ír kapus
nagyon jól védett – a mi Ateszünk nem különben! Egy váratlan esemény azonban átrendezte a sorainkat. Forgi egy ütközés során sérülést szenvedett, ugyanis
a szemét takaró goalfix belső pereme egy kb. 2cm-es nyílt sebet okozott, mikor az ütközés következtében az arcába nyomódott. Azonnali csere következett,
és mire kettőt pislogtam, már Gábor mellett a bal oldalon próbáltam megakadályozni az Ír gólszerzést. A mérkőzés Nagyon izgalmas, nagyon élvezem, bár rettentően
izgulok, hisz hirtelen kellett beugranom, és a győzelemért hajtunk. Ehhez Szabó Sityu gólja repített minket karnyújtásnyira, mely után nem sokkal visszatért
Forgi a helyemre. A továbbiakban hasonló képet mutatott a mérkőzés, de gól már nem esett, így 1-0-ra megnyertük ezt a hajtós, küzdelmes, de összességében
izgalmas mérkőzést!

A délután ásítozó óráit pihenéssel és felkészüléssel töltöttük az esti 8 órás meccsre, ahol a belgák ellen volt adott a lehetőség a javításra. Számomra
külön jelentősége volt a mérkőzésnek, ugyanis Szabi sérülése miatt – amit a délután folyamán jól összeragasztottak, – kezdőként léphettem pályára. Az összecsapáson
újfent Belga fölény kezdett körvonalazódni, ezért is szaporodott meg némileg a szívverésem, mikor a támadó pozíciómat hirtelen védő szerepkörre kellett
cserélnem. Gábor ugyanis kirobbanó formában védekezett, minek köszönhetően az egyik labdára a kelleténél talán egy leheletnyit nagyobb lendülettel startolt
rá, ezzel akaratlanul is ráébresztve egy Belga játékost, hogy márpedig ő kissé arrébb kíván helyet foglalni a pályán – mindezt pedig egy azonnali, nagysebességű
helyváltoztatással szeretné elérni. Szóval a nem szándékos, de nagyon kemény ütközést a bírók kiállítással jutalmazták, minek következtében rám várt a
feladat, hogy legalább olyan jól védekezzek a gyors, és sokat támadó belgák ellen Szabó Sityu mellett. Előre pedig Marci állt be a belga háló minél többszöri
megzörgetésének szilárdan feltett szándékával. A mérkőzés hátralévő része kitartó védekezést, rengeteg Belga lövést, sok Atesz bravúrt, és azért néhány
magyar lehetőséget is hozott, de végül 2-0-ra a házigazdák diadalmaskodtak. Azonban elégedetten jöhettünk le a pályáról, mindent megtettünk, és a körülményekhez
képest tisztességesen helytálltunk. Az este még a Belga csapat meghívott minket egy sörözésre, ahol leöblíthettük az aznapi izgalmakat. Itt alkalmunk nyílt
elmélyíteni a Magyar – Belga barátságot némi társalgáson keresztül a belga bírókkal, viszont szem előtt tartva a másnap délelőtti mérkőzést éjfél magasságában
a csapatunk számára véget ért az este.

3. nap: hirtelen vereség, zárt kapuk, és a hazaút

Az utolsó délelőttön egy Írország elleni mérkőzés zárta le a tornát számunkra. Mivel a szabályok szerint Gábor nem játszhatott ezen a mérkőzésen az előző
napi kiállítása miatt, így újfent kezdőjátékosként léphettem pályára. Az összecsapás kísértetiesen hasonlított az egy nappal korábbira: ugyan olyan hajtós,
küzdelmes. Akadtak helyzetek mindkét oldalon, de a győzelmet végül egy, az utolsó percekben szerzett góllal most az Írek szerezték meg. Ez viszont előidézett
egy rendkívül izgalmas, és feszült büntetőpárbajt, mely ritka hosszúra sikeredett. A délutáni Belgium – Írország mérkőzés alakulásától függően előfordulhatott
volna, hogy a Magyar és az Ír csapat azonos ponttal, azonos gólkülönbséggel, és azonos egymás elleni, illetve Belgium elleni eredménnyel álljon. Ekkor
jöhetnének a büntetők, amik döntenek a második, és harmadik helysorsáról. Viszont mivel nekünk el kellett érnünk a kora esti gépünket hazafelé – ami miatt
nem várhattuk meg az említett délutáni meccs végét, – így a büntetőket előre, „biztos ami biztos” alapon közvetlen a Magyar – Ír meccs után rúgták a csapatok.
4-4 rúgó volt mindkét csapatból, és a kapusok bravúros teljesítményének – illetve néha a pontatlanságnak – köszönhetően csak a negyedik körben sikerült
az egyetlen, „győzelmet” érő büntetőt gólra váltani. Sajnos ez az Íreknek sikerült. Mindenesetre ez jó alkalom volt a srácoknak, hogy nyomás alatt, téthelyzetben
rúghassanak néhány büntetőt.

A kint tartózkodás utolsó óráit pakolás, egy reptéri fuvar, és este 6 órai felszállás zárta. A haza utunk zökkenőmentesen telt, és fáradtan, de egy belga
hétvége élményeivel gazdagabban tértünk haza.

Úgy gondolom egy színvonalas, jól szervezett nemzetközi tornán vehettünk részt, ami rendkívül jó táptalajt biztosított nemzetközi tapasztalatszerzésnek,
sok nevetésnek, nagy küzdelmeknek a pályán, izgalmas mérkőzéseknek, összességében egy nagyszerű és emlékezetes belga hétvégének. Nekem külön is kedves
emlék marad, hiszen ez volt az első nemzetközi vakfoci esemény amin részt vehettem, az első éles mérkőzéseim, amiket átélhettem. Örülök, hogy a részese
lehettem, és köszönöm a LÁSS-nak, a vakfoci csapatnak, a kísérőknek, és a szervezőknek! Remélem, a jövőben még sok ilyen hétvégét eltölthetek a csapattal!
Almádi Csaba

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük