A Ball for All – ifjúsági csere: Velegi Dorottya beszámolója

Beküldve ide: Beszámolók | 0

Fogadjátok szeretettel Velegi Dorottya beszámolóját.

Az Európai Unió Erasmus Plus programjának köszönhetően vált lehetővé, hogy tizenkét elszánt magyar fiatal – köztük én is – tizenkét felejthetetlen napot tölthessen el Thesszalonikiben, Görögországban. Mint ahogy az esemény neve – A ball for all – is sugallja, a program elsődleges célja egy újonnan kifejlesztett mini vakfocilabda népszerűsítése és hozzáférhetőségének biztosítása volt. De ne szaladjunk ennyire előre…
Április 2-án, húsvét hétfőn landoltunk Thesszaloniki repterén, ahonnan, miután összeszedtük a poggyászainkat, a szervezők egy kisbusszal a programnak is otthont adó konferenciahotelbe vitték a csapatot. Szerencsére a szállásunk körülbelül öt perc sétára feküdt a tengerparttól, így egy gyors bejelentkezést követően éltünk is a lehetőséggel, hogy elkezdjünk feltöltekezni Görögország atmoszférájából.
Az első dolog, ami megragadta a figyelmemet, az a levegő frissessége és tisztasága volt, valamint az a tény, hogy – talán a víz közelsége miatt – bármelyik pillanatban elkezdhetett fújni a szél. Az időjárással amúgy végig hihetetlen nagy szerencsénk volt, mert 18 fok alá soha nem esett a hőmérséklet, és a nagyobb esők is elkerültek minket, így lehetővé vált, hogy a szabadidőnk döntő hányadát a tengerparti kávézók vagy padok valamelyikén tölthessük. A bevállalósabbak még a víz tizenhat fokos hőmérsékletétől sem riadtak vissza, így tanúi lehettünk pár izgalmas vízicsatának is.
A tulajdonképpeni program április 4-én kezdődött, amikor is egy rövid bevezető, és pár csapatépítőnek szánt játék után megismerkedtünk a minifocikkal. Az öt, egyenként 10-12 fős csapat feladata az volt, hogy tervezzenek két játékot: egyet hat és tizenkét év közötti, egyet pedig tizenkét évnél idősebb gyerekeknek és fiataloknak, amelyek segítségével a játékosok megismerhetik a vakfoci alapjait, és a bekötött szemmel való játék élményét. Erre összesen két napunk volt.
Április 5-én, csütörtökön egy egész napos városnéző túrán vehettünk részt, ahol megnéztük a helyi planetáriumot, és – sajnos csak kívülről – a Thesszaloniki Fehér Tornyot. A délutánt abszolút szabaddá tették, így el tudtunk kicsit vegyülni a város forgatagában is. Ezen a napon tapasztalhattuk meg leginkább a mediterrán munkatempó előnyeit és hátrányait. A résztvevők nagy bánatára, mivel az ortodox időszámítás szerint ott egy héttel később van húsvét, nem tudtunk csirkéből gyrost enni, mert a legtöbb helyen már nem töltötték újra a húskészleteket, így ez a program az esemény utolsó napjára csúszott.
Péntek délutántól vasárnap estig zajlottak a csapatok játékbemutatói, ahol, mivel az egész programot az egyenlőség jegyében indították, nem hirdettek győztest. A szervezettségen egyértelműen látszott, hogy a résztvevők jelentős hányada mediterrán vidékről származik, de alapból nem volt rossz.
Elérkezett a hétfő, amikor is lehetőséget kaptunk, hogy felmenjünk az Olümposz hegyére körülnézni. Igaz, mi csak a kiépített turistaösvényen mentünk, de még innen is érezhető volt a hely hangulata, a vízesés, a magaslati levegő, na meg persze a lélegzetelállító kilátás.
A hegycsúcsra egy kisebb technikai malőr folytán nem jutottunk fel, de a program ettől még több, mint emlékezetes maradt, többek között a hegyoldal és a szakadék határvonalán való egyensúlygyakorlatok, illetve az életmentő AquaVitae folytán is.
Miután szerencsésen visszaértünk a szállásra, este részt vettünk egy meetingen, ahol eligazítást kaptunk egy másnapi médiaszereplésről, amin egy vírusfertőzés okán nem lehettem ott.
Szerdára, a záróceremónia napjára már sikerült magam viszonylag szalonképes állapotba hozni, így a délutáni interkulturális eseményen már hatékonyan tudtam támogatni a magyar srácokat mint a csapat Pilóta Keksz-felelőse. Ezen a programon volt lehetőségünk megkóstolni a résztvevő országok, Spanyolország és Katalónia, Ciprus, Törökország, Görögország, na meg persze Magyarország legjellemzőbb ételeit és édességeit, illetve bele tudtunk hallgatni az adott nép zenéibe is.
A napot a tényleges záró konferencia koronázta meg, ahol mindannyian kaptunk egy mini focit, és végignéztük egy, a program főszervezőjének érdekeltségébe tartozó sakk akadémia görög nyelvű díjátadó eseményét.
Köszönhetően a magyar csapat nem hivatalos vezetőjének, illetve az ő diplomáciai érzékének, várt ránk még egy nap lazulás, mielőtt visszatértünk Magyarországra. Természetesen nem hagytuk veszni ezt az időt, így kihasználtuk a 28 fokot, és amíg a csapat egyik fele elment túrázni, a másik fele a parton ejtőzött.
Egy tartalmas, pozitív élményekkel teli program után két szóban tudnám összefoglalni, mit érzek. Mennék vissza!

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük