Ezúttal is Ausztriába, Präbichl-be utazunk meghódítani a havas lejtőket, rögtön az újév kezdetén, 2024. Január 7. és 2024. Január 11. között.
Ez a korábbi évekhez hasonlóan a gyakorlatban vasárnapi kiutazást, hétfőtől csütörtök délig három és fél nap síelést, majd csütörtök délutáni hazautazást jelent, összesen 5 napot, és 4 éjszakát. Általában napi kétszer 2 órát síelünk, közte ebédszünettel, de a párosok egymástól függetlenül, teljesen a saját igényeik, tempójuk, és tudásuk szerint csúsznak. A táborba bármilyenfokú látássérüléssel jelentkezhettek, mindenkinek lesz síoktató párja, és a síelés mindenhogy elképesztő élmény! Budapestről indul majd a csapat autókkal és kisbusszal, illetve szintén Budapestre is érkezünk
vissza.
A szállásunk idén is a megszokott pályaszállás lesz, a sípályáktól nagyjából 50 méter sétára, 4-8 fős apartmanokban. Az apartmanok rendelkeznek konyhával (hűtő-mikró-vízforraló-tűzhely), valamint közösségi terekkel is ellátottak, így a jó hangulatú esti időtöltésünk is garantált! Ágyhuzatot (lepedő, párna- és takaróhuzat), illetve törölközőt mindenkinek hoznia kell magával!
Az ellátásunk félpanziós lesz, ami a reggelit és vacsorát foglalja magába. A menü kialakításában van valamekkora mozgásterünk, ezt a résztvevőkkel külön egyeztetjük majd. Nagy létszámú csoport lévén viszont minden igényt nincs lehetőségünk kielégíteni, így akinek komoly ételérzékenysége van, speciális diétát követ, vagy csak szimplán válogatós, annak érdemes lehet saját étellel is készülnie. Kérjük jelentkezéskor minden efajta igényt jelezzetek, és megpróbálunk
alkalmazkodni, amihez csak lehet! Kávézási lehetőség lesz a szálláson, ez viszont önköltséges, 1€/kávé körül várható.
Az ebéd szintén önköltséges, ezt a legtöbbször a sípálya, vagy a szállás környéki éttermekben szoktuk megoldani csoportosan, de természetesen otthonról is lehet hozni, hisz van hűtő/mikró. A tábor tervezett létszáma 20 fő, mely 10 látássérült síelőből, és 10 profi síoktatóból tevődik össze. A részvételi díj 120000 forint/fő, mely mindenki esetében a saját költségeit fedezi. Ez tartalmazza az utazást, szállást (reggelivel és vacsorával), a síbérletet, a sífelszerelés-bérlést (síbakancs, síléc, síbot, bukósisak), a Vox kommunikációs eszközök bérlését, valamint az egyéni síoktatást (minden látássérült párja egy profi oktató, akivel a tábor folyamán végigegyütt síelnek). A síruházatról (megfelelő aláöltözet, nadrág, kabát, kesztyű) mindenki egyénileg kell gondoskodjon, de ha először jössz és még nincs kifejezett síruházatod, jelezd felénk bátran, megpróbálunk megoldást találni a dologra!
A LÁSS a tábor megszervezésén túl azt vállalja, hogy biztosítja a síoktató párt minden látássérült síelő számára, és természetesen fedezi is esetükben a tábor költségeit. Kérlek vegyétek figyelembe, hogy a költségek változására lehet némi esély, Januárig ugyanis a forint-euró árfolyam, és az üzemanyag árak is változhatnak. A korábbi években a baleset-biztosítást egy támogatón keresztül tudtuk biztosítani mindenkinek, reményeink szerint ez most is így lesz.
Amennyiben ez nem sikerülne, minden résztvevőnek kötelező lesz kötnie egyéni, síelésre kiterjedő baleset-biztosítást! További feltétele a részvételnek az érvényes LÁSS tagság, és a 2023-as éves tagdíj befizetése (5500 forint). Ez a részvétel, és nem a jelentkezés feltétele, szóval a tábor előtt bármikor intézhető!
Idén a sítudás felfrissítésének, de főleg az abszolút kezdők bevezetésének érdekében a tábor előtti időszakban műanyag pályás síelést is szervezünk! Ebben a Normafa Síiskola lesz a partnerünk, ahol 3 szuper síoktató segítségével készülhetünk a táborra heti 2 alkalommal. Ezek minden csütörtökön 18:00-19:30, és minden pénteken 10:00-12:00 közötti idősávban lesznek megtartva, és alkalmanként 3000 forintba kerülnek fejenként. A leggyorsabbak már az Október 19.-20.-i alkalmakra is jelentkezhetnek! Egyszerre 3 fő vehet részt 1 gyakorláson, de a teljesen kezdő jelentkezők előnyt élveznek!
Nagyszerű lehetőség ez minden táborra jelentkezőnek (de akár csak érdeklődőnek is), hogy felfrissítse a sítudását, vagy megismerkedjen a síeléssel, így mindenkinek ajánljuk a részvételt! Ha még soha nem síeltél kiváló lehetőség, hogy kipróbáld, és akár a tapasztalatok függvényében jelentkezz a táborba 2024-ben, vagy esetleg majd a későbbiekben!
A látássérült résztvevők kiválasztásánál több szempontot mérlegel az egyesület elnöksége, illetve a sítábort vezető oktató. A LÁSS célja, hogy a lehető legtöbb látássérülttel megismertesse a síelés élményét, de mivel ez egy extrém sport, ami a bonyolult szervezésen és logisztikán túl elég költséges, legfőképpen pedig nagymértékű felelősségvállalással is jár mind az oktatók, mind a látássérült résztvevők részéről, így a jelentkezés nem jelent automatikus részvételt, senkinek nem jár alanyi jogon. Fontos a megfelelő fizikai és mentális felkészültség, a lelkes és kitartó hozzáállás. Számít a meglévő sítudás vagy sítáboros múlt is, de nagyon szeretnénk, ha minél
több új (és akár teljesen kezdő) résztvevőt is üdvözölhetnénk a csapatban! Így tényleg jelentkezhet bárki, különösen azok, akik most jönnének először, ők viszont számítsanak arra, hogy a legalább 1-3 alkalommal történő megjelenés a műanyag pályás edzéseken a táborban való részvétel feltétele lesz számukra!
Jelentkezni nálam tudtok 2023. Október 31.-ig az almadi.csaba@gmail.com e-mail címen. A jelentkezés során a műanyag pályás edzésről is nyilatkozzatok!
Bármilyen kérdés, óhaj-sóhaj esetén is írjatok nekem bátran!
Gyertek, csússzunk ’24-ben is egy hatalmasat!
Vélemény, hozzászólás?